Bagosi Marianna (pirosban) (Fotó: Nagy Ákos)
in ,

Bátaszéken táboroztak karatésaink

A vidékfejlesztési program keretében a hétvégén a BSE meghívásának tettek eleget Szarvas karatésai. A Tolna megyei kisvárosban hat vidéki egyesület három budapesti klubbal kiegészülve közösen hangolt a közelgő magyar bajnokságra. A házigazda Nagy Ákos ezúttal is kitett magáért: a szervezés profi volt, kiváló szállásokon kovácsolódhattak össze még jobban a vendégcsapatok, szombaton pedig a közösségépítés jegyében bográcsozáson vehettünk részt mindannyian Mórágyon, idilli környezetben, a patak partján levő domboldalban. A szakmai esemény is szintet lépett: péntek délutántól indulóan ezúttal már három csoportban zajlottak az edzések, így a versenyzők tudásszintjüknek megfelelő tematika mentén épülhettek, szombaton pedig hat küzdőtéren tesztelhették felkészültségüket a kontrollmérkőzések során. Vasárnap az itt tapasztaltak mentén igyekeztek az edzők állítani még a versenyzők technikáin és lelkületén, hogy megfelelően felvértezve léphessen tatamira két hét múlva.

Lángosozik a csapat
Lángosozik a csapat (Fotó: Ruzsinszki György)

Hasznos hétvége volt, és ami legalább annyira fontos, hogy mindannyian kiválóan éreztük magunkat. Köszönjük a lehetőséget, dolgozunk tovább a vidékiek és a hozzánk csatlakozók fejlődéséért.

Az eseményen résztvevő egyesületek: Bátaszék, BVSC, Dombóvár, Fadd, Mohács, Pest-Budai SKC, Szarvas, Tisza Volán SC, Vasas

Ruzsinszki György

Fotó: Nagy Ákos

What do you think?

Juhász Zoltán kapus ezzel a Superman-figurával alaposan megtévesztette Endrefalvit

Zivatar után viharos végű mérkőzés a vasutasok ellen

Informatikai érettségi a Vajdában

A választott tárgyakkal folytatódtak az érettségi vizsgák