Menu
in ,

Edzőtovábbképzéssel egybekötött műhelymunka Szarvason

2021. május 27- én Szarvason került megrendezésre a két Békés megyei szakfelügyelő – Majorosné Kasik Gabriella és Száva Flórán – szervezésében a Magyar Kézilabda Szövetség Utánpótlás – Nevelési igazgatósága által elvárt „Műhelygyakorlat”. Ezen a napon valamennyi Szarvasra érkező edző kolléga abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a 6X45 perces foglalkozás megtekintése és azokon való aktív részvétel után a következő évi edző működés engedélyüket is megszerezhették. A két szakfelügyelő által összeállított program a következő volt:

Az első másfél órában bemutató edzést tartott Petrovszki György a Békéscsabai ENKSE kapusedzője. Három békéscsabai és egy szarvasi kapus reménység segítette munkáját. Az edző kollégák, és a moderátori és meghívott előadói szerepet betöltő, Zsiga Gyula – Magyar Kézilabda Szövetség Utánpótlás Nevelési Igazgató- is nagyon elégedett volt a látottakkal.

A második részben Farkas Edit szakmai koordinátor a júliustól bevezetésre kerülő új Back Office felülettel ismertette meg a jelen lévőket, míg Zsiga Gyula előadásában a 13-14 és a 15-16 éves korosztályból való átmenet szakmai követelményeiről, elvárásairól beszélt.
A harmadik blokkban a Szarvasi NKK ifjúsági és serdülő játékosainak segítségével Szabó Zsolt, az Újkígyós Felföldi István SE fiatal edzője mutatkozott be. A bemelegítő játékok, cselező tevékenység oktatása témában egy dinamikus, sokmozgásos edzést tekinthettek meg a résztvevők. Az edző kolléga és a lányok ezen alkalommal találkoztak először, könnyen megtalálták a közös hangot.

A műhelygyakorlatok lényege az interaktivitás, folyamatosan történik a moderátor segítségével az éppen pályán lévő edző és a résztvevők közötti párbeszéd. A nap végén a 14 jelen lévő edző elégedetten távozott. Nagyon sok kérdésre választ kaptak, új ismeretekkel gazdagodtak a részvevők, hasznos délutánt tölthettek együtt.

Nyári Mihály

Exit mobile version