Menu
in ,

A telektulajdonosok összefogásával készül az út Siratóban

Épül az út a Siratói üdülősoron

Épül az út a Siratói üdülősoron (Fotó: Babák Zoltán)

Az egy kilométernyi szakaszon 95 telek található. Közülük 83 telekre 70 tulajdonos befizette már a hozzájárulását a 3,5 méter széles út fejlesztéséhez, ami 85 százalékos hozzájárulást jelent.

Az önkormányzat jó tíz éve végzett egy útfelújítást, ami ugyan nem lett befejezve, de jó útalapot biztosít a mostaninak.

Az összefogást Tornai Szabolcs koordinálja, aki szentandrási felmenőkkel rendelkező feleségével, Nagy Évával régen Békésszentandrás és a Sirató szerelmese. Ő maga üzemeltetésben töltött 40 évet, így voltak alapjai ahhoz, hogy egy ilyen kivitelezést felvállaljon.

Tornai Szabolcs, az útépítés szervezője (Fotó: Babák Zoltán)

Pécsett laktak, munkájuk is oda kötötte őket. Két éve számára beköszöntött a nyugdíjas kor, amikor úgy döntöttek, hogy életvitelszerűen itt fognak élni. Így is lett; aktív éveik alatt is rengeteg időt töltöttek a korábban téliesített, 28 éve épült nyaralójukban.

“Már akkor is voltak problémák az úttal. Sokszor az esős éjszaka közepén kellett kivinnünk az autókat a műúthoz, mert reggel már nem tudtunk volna kimenni velük”,

eleveníti fel az elmúlt negyedszázad történetét Tornai Szabolcs.

A közelmúltban jutottak arra a gondolatra, hogy nincs mire várni. Megkereste Sinka Imre polgármestert, aki nagyon örült, hogy a szervezést kézbe veszi, és támogatta az ötletet.

Első körben, amikor sikerült 10-15 tulajdonostársat az ügy mellé állítani; látta hogy nem reménytelen az ügy. A saját és a mellettük levő porta előtt megcsinálták a mintaszakaszt, hogy meg is tudják mutatni a többi telektulajdonosnak, mit is szeretnének.

Mintaszakasz Tornai Szabolcsék nyaralója előtt (Fotó: Babák Zoltán)

“Aki kíváncsi arra, hogy mit akarunk elérni, az jöjjön ide, tekintse meg, és annak alapján döntse el, hozzájárul-e”, jelentette ki Tornai Szabolcs, és hozzátette,”annak, hogy szakaszosan csináljuk meg nem lett volna értelme, de egy ilyen összefogással egy száz százalékos utat tudunk csinálni”. Hozzátette még, hogy a tervek szerint a Siratói üdülősorra ráfordulásnál az út mintegy 60 négyzetméteren aszfaltozott kivitelben fog elkészülni.

Készített egy kalkulációt úgy 3500 négyzetméternyi murvával kihordott, hengerelt, jól tömörített útra,

amivel ismét megkereste az önkormányzatot, illetve Sinka Imrét, aki segített ezek kézbesítésében, illetve ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat saját gépeivel segít a tulajdonosok által beszerzett murva széthordásában, terítésében, és hengerlésében.

Őshonos gyüttmentként Nagy Éva írt a Szentandrási Híradóba, aminek a megjelenése után olyanok is jelentkeztek, akiket nem tudtak elérni, vagy addig elzárkóztak, majd amikor megkezdődtek a munkálatok, további tulajdonosok jelentkeztek, hogy látják, milyen lesz, beszállnának.

“Azt elmondtam a tulajdonostársaknak, hogy ennek most vége lesz, de egy-két évig javítgatni kell, amíg a murva ki nem ékeli magát”, zárta Tornai Szabolcs.

Exit mobile version