Menu
in ,

„Erős belépő” a hivatás gyakorlásába

A GFE hallgatója nyerte az idei Rózsa Borka-díjat

2021 Rózsa Borka díjasa: Takács Erika a Gál Ferenc Egyetem óvodapedagógus szakos hallgatója

2021 Rózsa Borka díjasa: Takács Erika a Gál Ferenc Egyetem óvodapedagógus szakos hallgatója (Fotó: GFE)

Takács Erika, a Gál Ferenc Egyetem óvodapedagógus szakos hallgatója elnyerte a Rózsa Borka Alapítvány 2021. évi versenyének díját. Magyarország óvodapedagógus képzőinek hallgatói mérik össze minden évben szakmai felkészültségüket, amit az alapítvány hét fős szakmai kuratóriuma értékel és dönt a díj odaítéléséről. A verseny jeligés, így a szakmai kurátorok nem tudják mely intézmény hallgatójának dolgozatát olvassák, értékelik. Az idei évben a zsűri a Gál Ferenc Egyetem hallgatójának munkáját ítélte a legszínvonalasabb szakmai teljesítménynek, és a díjra érdemesnek. 2021-ben a verseny témája a szabad játék, illetve annak megoldásai a csoportos és egyéni fejlődés kibontakoztatására. A szabad játék biztosításának módszertana.

Takács Erika hallgató 2021. június 25-én vette át az elismerő oklevelet és a pénzjutalmat, Bíró Gyulától, az alapítvány kurátorától, Dr. Rózsa Gábor alapítványi elnök felhatalmazásával. A jelentős díjnak az átadása minden nyertes számára az adott képző intézmény diplomaátadó ünnepélyén történik, ebben az évben ennek hiányában a GFE Gyakorlóintézményének szakvezetői kara, Dr. Katona Krisztina a kar dékánja, és Huszár Istvánné gyakorlati képzés vezető asszony jelenlétében történt az átadás.

A díjat Rózsa Györgyné óvodapedagógus emlékére és hivatása tiszteletére alapították 1990-ben. Azóta a szakmai kuratórium minden évben versenyt hirdet, amelyre az ország összes óvodapedagógus képző intézménye egy-egy végzős hallgatót nevezhet. A díj komoly belépő a munkapiac világába, a legkiválóbb óvodapedagógus jelöltet ismeri el.
A díj apropóján rövid interjút készítettünk a díjazottal.

Takács Erika 1999. október 13-án született Mezőtúron. Jelenleg Dévaványán él, ahol általános iskolai és művészeti iskolai tanulmányait is végezte. Mintegy tíz éven keresztül lelkes tagja volt a helyi néptánccsoportnak, de belekóstolt a színjátszásba, éneklésbe, és a képzőművészetek világába is. Az érettségit az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban szerezte meg, majd a Gál Ferenc Egyetem szarvasi pedagógusképző campusán folytatta tanulmányait óvodapedagógus szakon. Ezzel párhuzamosan 2019 szeptemberében Csoportos Fitness Instruktori képesítést szerzett Budapesten. A sport, a mozgás szeretete kisgyermekkora óta része az életének. 2013 óta különböző rendezvényeken tart aqua fitness foglalkozásokat és 2019 óta rendszeresen tart Dévaványán, illetve online fitness órákat. 2021-ben jeles oklevéllel zárta tanulmányait a képzőn óvodapedagógus képesítést szerezve. Párjával Dobozon tervezik a közös jövőt.

Az a pillanat, amikor a 2001. év Rózsa Borka-díjasa, azóta a díj egyik kurátora meg tudja kit rejt az idei év győztesének jeligéje, felfoghatatlan öröm és gyönyörűség, amiben egyaránt osztozik a Pedagógiai Kar és az egyetem Gyakorlóintézménye.

Szarvas méltán büszke a pedagógusképzésben ismert és elismert hírnevére, amelynek piciny, de annál fontosabb egyik nyomata a szarvasi campus hallgatójának sikere.

A beszélgetésre a korlátozott találkozásokra tekintettel online került sor:

Néhány gondolatot ossz meg velünk, a sikeres dolgozatoddal kapcsolatban! Milyen problémákra reflektáltál az idei témakörrel kapcsolatban? Hogyan látod a szabad játék helyzetét, szerepét az óvodapedagógiában? Milyen módszertani vonalakat mutattál be a dolgozatodban?

A Rózsa Borka Alapítvány által szervezett verseny témája a szabad játék köré szerveződött. Pontosítva, be kellett mutatnom, hogy hogyan tudom elősegíteni a szabad játék pszichikus szükségleteinek érvényesülését, illetve különböző megoldási lehetőségeket kellett megjelenítenem, melyek által a csoportos és az egyéni fejlődés is egyaránt elősegíthető. Az óvodás gyermekek számára nagyon fontos a szabad játék, ám úgy gondolom, hogy a tevékenységek mellett nincs elegendő idő biztosítva a gyermekek számára az igazán szabad játékra. Dolgozatomban a szabad játék módszertani magyarázata és neves elméletalkotók gondolatai után igyekeztem saját tapasztalataimat beleépíteni az esszébe, melyeket az egyetemi évek alatt szerzett gyakorlati helyzetek alatt tapasztaltam meg. Módszertanilag számos szempontot ismertettem, illetve jártam körül, melyek elengedhetetlenek a szabad játékhoz. Ezeken túl összekapcsoltam az óvoda szokás- és szabályrendszerével is, hogy minél teljesebb képet kapjunk a játék jelenlétéről és fontosságáról. Törekedtem arra, hogy az elméleti részeket mindig bizonyítsam, alátámasszam egy gyakorlati példával, ezzel is meg tudjam mutatni azt, hogy a játék mennyire sokszínű és változatos tud lenni. Amikor ahhoz a bekezdéshez értem, ahol különböző megoldási lehetőségeket szerettem volna megfogalmazni, egy kicsit megálltam. Egy pillanatra becsuktam a szemem, és próbáltam visszagondolni arra, hogy milyen is volt óvodásnak lenni. Számomra mik voltak azok a momentumok, amik igazán örömet okoztak és varázslatosnak láttam, mely pillanatok voltak azok, amikor igazán el tudtam mélyedni a játékban. A következőkben ezeket az érzelmi töltetű gondolatokat foglaltam írásba, melyekben helyet kapott a szabad felfedezés, a művészetek jelenléte és természetesen a mozgás is, ami a legközelebb áll a szívemhez.

A verseny kezdetén nagyon izgatott voltam, és kíváncsian vártam, kik lesznek a versenytársaim és kik lesznek azok a személyek, akik a dolgozatokat értékelni fogják. A zsűri az országos óvodapedagógiai szakmai közélet jeleseiből áll: Dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő, ny.főiskolai docens, Benyusné Szász Mónika óvodapedagógus, egykori díjazott, Egyed Zsuzsanna pedagógiai szakértő, óvodavezető, gyakorlati képzés vezető, Körmöci Katalin főszerkesztő, egyetemi mesteroktató, Dr. Villányi Györgyné főszerkesztő, egyetemi docens, Bíró Gyula igazgató, c.e.docens, egykori díjazott.

A rövid bemutatkozások után mindenki nekilátott az írásnak, melyre 3 órát kaptunk. Sajnos a verseny idén online formában zajlott a vírushelyzet miatt, de a személyes percek mindenkit kárpótoltak egy kicsit. A verseny egésze alatt nagyon jól éreztem magam, és folyamatosan jelen volt bennem az, hogy olyan értékes gondolatokat tudjak megfogalmazni, melyek megállják a helyüket módszertanilag, emellett pedig visszatükrözik a személyiségemet is.

Hogyan érezted magad a versenyen? Mit jelent számodra, hogy Rózsa Borka-díjas vagy?

Számomra már az is megtiszteltetés volt, amikor megtudtam, hogy az Egyetem a Gyakorlóintézmény javaslatára engem jelölt ezen a rangos versenyen, hogy képviseljem az intézményt. Mikor egy délután azt a hírt kaptam, hogy én lettem verseny győztese, elsőnek egyszerűen hihetetlennek tartottam, el is érzékenyültem. Az, hogy a kuratórium az én dolgozatomat tartotta a legjobbnak, hatalmas megtiszteltetést jelent számomra.

Pályakezdő óvodapedagógusként hogyan képzeled el munkába állásodat? Milyen kihívásokat látsz? Mi az, amit szeretnél megvalósítani az előtted álló szakmai életutad során?

Szeptemberben Békéscsabán, a Lencsési Óvodában fogom megkezdeni pedagógiai munkámat, melyet izgatottan várok. Úgy gondolom, hogy rengeteg kihívás lesz előttem, és számtalan lehetőség is, melyek által próbálok mindig előrehaladni és fejlődni. A legnagyobb szívügyem az, hogy a gyermekekkel megszeretessem a mozgást. Hiszen a számtalan fejlesztő hatása mellett párhuzamosan a mozgás adta örömöt is belsővé kell tenni. A későbbiekben e területen szeretnék további ismeretekre szert tenni, hogy minél szélesebb látókörben tudjak mozogni. Ilyen távlati tervek között szerepel egy második diploma, illetve a gyermek aerobic oktatói képzés is.

Beszélgetésünk végén, amikortól már kollégaként beszélgetünk az oklevél átvételét követően, kicsit mesélj magadról! Mit szeretsz csinálni szabadidődben? Mik azok a dolgok, amelyek ebben a „legszebb korban” foglalkoztatnak téged?

A nyár folyamán próbálok egy kicsit feltöltődni, új energiákat mozgósítani, hogy szeptemberben újult erővel vágjak bele az életem következő, egyben legmeghatározóbb szakaszába. A szabadidőm nagy részét az újonnan elkészült közös otthonunk csinosítása teszi ki, emellett pedig próbálok olyan dolgokra is időt szánni, amikre a vizsgaidőszakban kevesebb időm jutott, mint pl: sportolás, festés, kirándulás.

Kiknek szeretnél köszönetet mondani a díj átvétele kapcsán?

Szeretnék köszönetet mondani a családomnak és páromnak, akik végig támogattak a tanulmányaim során és mindig biztattak arra, hogy próbáljam ki magam minél több mindenben, hogy megtaláljam az utam és fejlődni, tanulni, tapasztalni tudjak. Szeretném megköszönni az egyetem oktatóinak, vezető tanárainak, hogy segítették elméleti munkámat, illetve szeretnék köszönetet mondani minden óvodapedagógusnak, akikkel a tanulmányaim során együtt dolgozhattam, akik megmutatták a szakma szépségeit, rejtelmeit, és tapasztalatikkal segítették az ötlettáram gazdagítását is.
Egy Jamie Paolinetti idézettel szeretnék köszönetet mondani, ami a tanulmányaim alatt mindig motivált: „A korlátok csak a fejekben élnek. / Így ha használjuk a képzeletünket, a lehetőségeink korlátlanná válnak.”

Bíró Gyula – GFE képzésfejlesztési igazgató

Exit mobile version