Menu
in , ,

A nagy találkozás

Horváth Margit és Gulyás Attila

Horváth Margit és Gulyás Attila (Fotó: Kepenyes Balázs)

Vasárnap este a Vízi Színház színpadán Gulyás Attila és Horváth Margit a Móricz Zsigmond Színház színművészeinek zenés műsorát láthatta a közönség „A nagy találkozás” címmel.

Gulyás Attilát mindig öröm Szarvason látni, hiszen a Vízi színház kezdete óta jelen van színdarabokban, önálló estekkel, kezdetben több verssel barátaival, színésztársaival, az utóbbi időben Ragány Misa, Csonka Dóra Vidovenyecz Edina vagyis nagyon jó hangú partnerek álltak vele színpadon, akikkel együtt énekelve nagyon igényes esteknek lehettünk tanúi.

Ezúttal nyíregyházi kolléganőjét, Horváth Margitot hozta el Szarvasra, akivel egy fergeteges estét varázsoltak a színpadra, ahol még mindig a Monte Cristo Grófja díszletei állnak, hiszen az eső miatt, hétfőn lesz a pénteken elkezdett előadás ismétlése. Attila 2012-óta alakítja a fiatal Edmond Dantes szerepét, amelyen teltházzal tombol a közönség 2012 nyara óta évente legalább kétszer.

Vasárnap este azonban nem MCG szerepelt műsoron, helyette a két művész kedvenc dalaikból musicaljeiből válogattak. Nagyon könnyed, laza, szinte interaktív előadásban volt része a közönségnek a közel másfél óra alatt. Gulyás Attilától megszoktuk, hogy igényes előadók, dalai közül válogat, ezúttal sem volt másképpen. Horváth Margit musical részletetekkel, sanzonokkal, dalokkal bűvölte el a közönséget.

Varázslatos este részesei voltunk!

Az este házigazdája Darida György vállalkozó volt, aki nevében lánya, dr. Kepenyes-Darida Bea nyitotta meg az estet.

Galambos Edit

A fotókat Kepenyes Balázs készítette.

Exit mobile version