Menu
in , ,

Beindult a CervinusFest kereke, Balázs Heni 2021 nívódíjasa

A Cervinus Teátrum nívódíjasa 2021-ben Balázs Henrietta

A Cervinus Teátrum nívódíjasa 2021-ben Balázs Henrietta (Fotó: Babák Zoltán)

Tizennégy napig a cervinusosok veszik birtokba a Körösre épített színpadot, délelőtt, délután próbákkal, éjszaka színpadépítéssel, próbákkal, fények, hangok beállításával. De megújult a bejárat is – megtelt virágokkal, hiszen mégiscsak a 10. CervinusFest veszi kezdetét. A Cervinus szarvasi színház, de a szarvasiaknak és a vendégeknek egyaránt szeretne örömöt okozni. Hiszem, hogy sikerülni fog!

Az első nap a gáláé, amely Az éjszaka színei címet kapta. Szerkesztette Dósa Zsuzsa, rendezte Varga Viktor, koreográfus Magyari László. Minden belépő megkapta a Cervinus vígasságok legújabb kicsi kötetét, amelyet a Teátrum ad ki.

És megkezdődött a X. Cervinus Művészeti Fesztivál Ragány Misa Drága hazám című dalával, a dal végére minden szereplő bejött a színpadra, hogy dallal köszöntsék a közönséget. Dr. Dósa Zsuzsa a köszöntést szóban is megtette, elmondta „nagyon felemelő érzés itt lenni, hiszen régóta nem találkoztak közönséggel, pedig számukra a színpad közönség nélkül csak egy deszka. De ebben a pillanatban, hogy most itt állunk és önökre nézünk, felemelő színpaddá vált”. Majd Hamletet idézve kollégáihoz fordult: „menjetek, készüljetek!”

Színpadra hívta Csasztvan Andrást, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatóját és Babák Mihályt, Szarvas város polgármesterét. Csasztvan Andás: „XI. évadát kezdte meg a Vízi Színház, és X. fesztiválját a Cervinus Teátrum. Remélem az idő megengedi, hogy lemenjen az előadás!”

Babák Mihály: „Számomra is öröm itt lenni, mert találkozóhely ez a színház, és most két hétig a Cervinus Teátrum előadásait látjuk majd. Voltak kétkedők, hogy kell-e a színház Szarvasnak. Bíznunk kell egymásban és egymás jószándékában, tisztelni kell egymást, mert ez fontos. Büszke vagyok a Cervinus Teátrumra.” – fejezte Szarvas Város polgármestere.

A gálán fellépett: Benedekffy Katalin, Tatár Bianka, Eva Javorká, Enyingi Zsófia, Nádházy Péter, Boronyák Gergely, Timkó János, Ragány Misa, Szekér Gergő, Nagy Róbert, Bíró Gyula, Papp Csaba, akik musical részleteket, dalokat, (saját dalaikat is Misa, Gergő) opera- és operett részletet énekeltek. Boronyák Gergő verset tolmácsolt. Gulyás Levente Tatár Biankát kísérte zongorán. A Faludy duette – Losonczi Leticia és Hernádi Mihály artista produkcióval szórakoztatta a közönséget.

A Tessedik Táncegyüttes Kamaracsoportja Emlékeim címmel szarvasi és öcsödi cigány táncokat mutatott be, mellyel a koreográfus, Oláh Márkó a koreográfusi díj I fokozatát nyerte el a XXIX. Zalai Kamaratánc Fesztiválon, ahol a produkciót is díjazták. Táncolták: Nemcsényi Aliz, Szabó Róbert, Oláh Márkó, ifj. Casztvan András, Baracsi Gergő, Fabó Marcell, Ökrös Dániel, Ördögh Géza.

A Cervinus gálán került sor a Cervinus Nívódíj átadására, amit 2021-ben Balázs Henrietta kapott, aki a Cervinus tánckar tagja, és már a Lili bárónőben kapott apró szerepet, és azóta is játszik a tánc mellett. De a színház jelmeztárának is ő a mindentudója. Szeretettel gratulálok a magam és a Newjság nevében is, Heni!

Cervinus Teátrumhoz méltó gálát láttunk, amit Dósa Zsuzsa konferált, és a gála vége nem is lehetett már, mint a Csodaszarvas fináléja:

„Ez lenne az a föl, amire már
ezredévek óta nemzetünk vár
Szebbé kell tennünk, hogy gyerekeink
Otthont leljenek – a jóslat szerint.”

Az önkormányzat nevében hatalmas virágkosarat tett a színpadra Babák Mihály polgármester és dr. Melis János címzetes főjegyző.

Jó kezdés volt!

P.S.

A csepergő eső miatt Varga Viktor főrendező folyamatosan tájékoztatta a közönséget, meddig várható, hova lehet menni, ha nagyobb eső lesz. És az eső az első felvonást kibírta a szünetben pici eső, szünet, eső váltakozott, a színpadot a gyerekek kétszer, háromszor kezdték szárítani, mire az eső úgy gondoltra ilyen kitartó csapatot nem tréfál meg többé és elállt.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version