Menu
in , ,

Találkozás egy zsenivel és két zseniális színésszel

Boronyák Gergely és Timkó János a Cervinus Művészeti fesztivál második napján

Boronyák Gergely és Timkó János a Cervinus Művészeti fesztivál második napján (Fotó: Babák Zoltán)

A CervinusFest második napján a Cervinus Teátrum két meghatározó arca lépett a Víziszínház deszkáira Karinthy-korzó címmel. A színpadon kényelmes székekkel várták a közönséget. A pódiumon kialakítva a kávéházi hangulatot a színművészeket két szék, kerek asztal várta, limonádéval, kávéval.

Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató vezette be az előadást. Elmondta, hogy mindkét színművész szereti Karinthyt, így jött az ötlet, hogy állítsanak össze egy önálló estet, Karinthy Frigyes óriási életművéből. Színpadra hívta a két főszereplőt, Boronyák Gergelyt és Timkó Jánost.

Gergő válaszolt a miértre, miért Karinthy? Egy próba után beszélgettek Jánossal Karinthyról és jöttek rá, hogy mindketten nagyon szeretik műveit, humorát. Ezenkívül azt is reméli a két művész, hogy a nézők az est után levesznek a könyvespolcról egy Karinthy kötetet és beleolvasnak, és újra felfedezik e sokoldalú alkotót, hiszen írt humoreszkeket, verseket, novellákat, színdarabokat, de reál érdeklődése sok témát adott írásaihoz.

Gergő beszélt Karinthy Frigyesről is, aki irodalmunkban az egyik leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista – holott tulajdonképpen filozófus volt. Beszélt Kosztolányiról, a barátról is, az élcelődéseikről. Megtudhattuk, hogy elkönyvelték humoristának, és ő vállalta is, mert összehasonlíthatatlan humora volt, de azért is, mert ebből meg lehetett élni, és világéletében anyagi gondokkal küzdött és legkönnyebben a humoreszkekért fizettek. Élete nagy részében ott ült a valamelyik kávéházban, és írta vidám történeteit, nem egyszer ezekben fejezve ki líráját, filozófiáját, sőt keserűségeit is.

Hatalmas a Karinthy életmű és nagyon szerteágazó, a két művész egy szeletét mutatta – mutathatta meg. Ami elhangzott – nem az elhangzás sorrendjében: Nem vagyok itthon, Miért nem megyek orvoshoz? Miért megyek orvoshoz! Balkáni közmondások. A magyar pénzhiány oknyomozó története, Tessék pontosan kérdezni, Pletykográf, Két nő beszélget, Kaland. A záró novella Találkozás egy fiatalemberrel –, amely egy komoly, elgondolkodtató történet, mert ez is Karinthy.

Karinthy humoreszkjeit, novelláit a két színművész teljes lényével adta át a nézőknek, mint a felolvasószínháznál, itt is sokkal többet nyújtottak, mint a leírt szöveg. Látszólag számukra is örömet okozott a szövegek olvasása, ezzel a közönséget is magukkal ragadták. Timkó János és Boronyák Gergely hihetetlen lazán olvasták fel, de inkább adták elő a novellákat, humoreszkeket, az is előfordult, hogy női hangon, mert az írás két nő csacsogásról szólt (Két nő beszélget). – Tehetséges színészek mindketten. – Leírni nem lehet az előadásmódot, azt látni kellett volna. A művészeknek csak az volt fontos, hogy méltóan tolmácsolják a nagy író műveit, ami nagyon jól sikerült.

Kedves, vidám este volt, mégis új ismereteket kaptam, új művekkel ismerkedtem meg, hiszen Karinthy hatalmas életművét nem ismerem alaposan. Ha nincs a könyvespolcon, de a keresőbe beírják Karinthy Frigyes nevét, több kötete olvasható. Váltsák valóra Gergő és János vágyát, vegyék elő Karinthyt, és ne csak Karinthy Frigyes köteteit, de fia, Karinthy Gábor verseivel is ismerkedjenek. Érdemes.

Köszönet az estéért dr. Dósa Zsuzsának, aki megbízott két színészében, hogy elkészítenek egy önálló estet. És köszönet Boronyák Gergelynek és Timkó Jánosnak, hogy Karinthy szeretetüket átadták nekünk, nézőknek!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version