Menu
in , ,

Bűvös tojás labdákkal fűszerezve

Bűvös tojás után labdák a gyerekközönségnek

Bűvös tojás után labdák a gyerekközönségnek (Fotó: Babák Zoltán)

Vasárnap este a CervinusFeszt ötödik napján a Bűvös tojás című táncmesejáték ősbemutatóját láthatták az érdeklődő gyermekek és felnőttek Csasztvan András rendezésében.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy… így kezdődik Pavol Dobšinský szlovák író és népmesegyűjtő meséje, amit a Mesélő, Eva Javorska kezdett el. A történet nyomán megelevenedett a kis izgő-mozgó Tojás (Balázs Heni) története, aki elindult vándorútra, mert a falusiak bántották (Folytán Fanni, Csipai Maya, Ollé Blanka, Ollé Bálint, Tímár Csaba). Tojásban rengeteg szeretet volt, így vándorútja során csatlakozott hozzá a Kakas (Palyov Attila), később a Farkas (Kozsuch Mihály), a Medve (Juhász Áron), az Ökör (Oláh Márkó), a Ló (Fabó Marcell) és az Egér (Árgyelán Kitti). Mindannyiuknak szeretetre, törődésre volt szükségük. Vándorlásuk során találtak egy házat, amely a három rablóé volt (ifj. Csasztvan András, Magyari László, Szabó Róbert), amelyet megszereztek maguknak. Közben Tojásból kiscsirke lett és boldogan táncolnak a falu népével együtt, akikkel barátságot kötnek.

Csodálatos, mozgalmas mesét láttunk, fantasztikus látvánnyal, aranyos kedves történettel, kiváló szeplőkkel! Az előadás a néptáncra, a népzenére épült, amelyet látványos díszletben és jelmezekben, fantasztikus koreográfiával láthatunk.

Balázs Heni végig mosolyogja Tojás csetlő-botló, szeretetet adó és szeretetre vágyó figuráját. És persze táncolja, ami a Tojás jelmezében nem lehet egyszerű. Bravó Heni!

Palyov Attila (Kakas) és Balázs Henrietta (Fotó: Babák Zoltán)

Eva Javorska a Mesemondó szerepén túl magára öltötte Piroska és az Anyó szerepét is. Nagyon szépen, érthetően hallhattuk a történetet Evától.

És hát a táncosok: Palyov Attila, Kozsuch Mihály, Juhász Áron, Oláh Márkó, Fabó Marcell, Árgyelán Kitti, ifj. Csasztvan András, Magyari László, Szabó Róbert, Folytán Fanni, Csipai Maya, Ollé Blanka, Ollé Bálint, Tímár Csaba is zseniális teljesítményt nyújtottak.

Dramaturg dr. Dósa Zsuzsa, Csasztvan András. Zeneszerző Szokolay Dongó Balázs. Koreográfiák Oláh Márkó, ifj. Csasztvan András, Szabó Róbert, Balázs Heni, Palyov Attila. Díszlettervező Csasztvan András, díszletépítő Budai Károly, Salgó Balázs, díszletkivitelező Győri Erzsébet Zsada. Jelmez Gyekiczkiné Piroska, Bakró Erzsébet, Balázs Heni. Asszisztens Tőkés-Szeljak Gabriella.

Az előadás vasárnap este magyarul hangzott el, a magyar szöveget dr. Dósa Zsuzsa készítette, később szlovák nyelven is bemutatásra kerül majd a szlovák szöveg Eva Javorska munkája. A táncmesét Csasztvan András rendezte.

A nagysikerű előadás után hozták be a színes labdákat Cervinus lógóval, amelyet a PLASTOBALL ajánlott fel a gyermeknézőknek. A gyerekek arcát látni maga volt a másik csoda. Sokan két-három labdát is begyűjtöttek. Csak remélni merem, hogy egy kisgyermek sem ment haza labda nélkül!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version