Menu
in , ,

Bodonyi Dóra olimpiai aranyérmes

Szentandrási öröm élőben

Szentandrási öröm élőben (Fotó: Babák Zoltán)

Kisebb tömeg jött össze ma hajnalban Békésszentandráson, hogy együtt szurkoljon Bodonyi Dórának, aki első szentandrásiként jutott ki az olimpiára. Dóra Kozák Danutával K2 500-on olimpiai bronzérmes, reggel 5:19:52 óta Kozák Danutával, Csipes Tamarával, Kárász Annával már olimpiai aranyérmes is egyben.

A 14 fok és a harmat sem zavarta a gyerekeket a humózásban, akik hajnalok hajnalán kijöttek a szentandrási fövenystrandnál álló fedett színpadhoz. 24-25-26, hangzott a sötétből.

Ahogy közeledett az idő, egyre többen érkeztek a Győri Jánosnak köszönhetően kialakított szurkolóponton felállított kivetítő elé, többnyire kajakosok; itt volt Csengő, Paszpi és Dínó is, aki amikor én Szentandráson kajakoztam, minden versenyét megnyerte.

Pálinkás András, Bodonyi Dóra egykori edzője ígéretet tett, ha megnyerik, akkor másnap leevezi az előző évben megtett távját, mutatta tegnapi Messengeren történt üzenetváltását korábbi növendékével. Az immár aranyérmes szentandrási kajakos válaszolt: “akkor még egy ok, hogy nyerjünk”. Dóri első edzője – hivatalosan is nevelőedzője – Nyerges Attila volt. Drisa 14 és 19 éves kora között foglalkozott falubelijével. Azóta is szinte napi kapcsolatban állnak.

Később kiderült, hogy azért ez a vállalás nem teljesíthetetlen, mert az idén 2 kilométert evezett. Azért az a holnapi 24 a jövő héten fájni fog.

Negyedórával a start előtt már érezhetően nőtt a feszültség a várakozók között. Egyre többen gyújtanak rá egy nyugicigire.

Napfelkelte a szentandrási kajakmólóról (Fotó: Babák Zoltán)

Nem a jó rajtjukról híres a magyar egység, most is Carringtonék után jött ki a rajtgépből, de nem engedték őket elmenni. 250-nél két tizeddel még a beloruszok mögött voltak, de azt valószínűleg minden egység tudta, hogy a magyarok második 250-e utánozhatatlan, így ők legfeljebb a dobogó két alsóbb fokán fognak osztozkodni.

5:19:45 körül – mikor már borítékolni lehetett az aranyat – egyre több kar emelkedett a levegőbe, hogy a befutót jelző dudaszónál megjöjjön a szurkolók hangja is.

Békésszentandrás “szülöttje”, Bodonyi Dóra olimpiai aranyérmes. Mögöttük a beloruszok és a lengyelek futottak be. Carringtonék lemaradtak az érmekről.

Béke Kornélék a K4-esek 500-as futamában végül a hetedik helyen futottak be, de bennük azért van még pár olimpia. Ne feledkezzünk meg a szomszédok sikeréről, Tótka Sándor K1 200-as aranyáról sem!

Exit mobile version