in ,

Újabb körrekord az egy év híján negyedszázados Kenumaratonon

24. Szarvasi Kenumaratonon mezőnye a rajtot követően
24. Szarvasi Kenumaratonon mezőnye a rajtot követően (Fotó: Babák Zoltán)

A Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Öreglaki Gábor és Szabó Gábor alkotta profi négyes újabb körrekordot adott át a múltnak, a szombaton megrendezett 24. Szarvasi Kenumaratonon. A Jodó fantázianévre keresztelt négyesnek minden évben csak az óra az ellenfele, amit idén 1:52:12 órás időeredménnyel nem először győztek le, természetesen ezzel az abszolút elsőség is az övék lett.

A Cervinus Teátrum Művészeti Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. gondozásában álló, augusztus első szombatján évente visszatérő szabadidős rendezvény alapvetően az amatőr túrázók számára kínál remek időtöltést és kikapcsolódást. A népes mezőnynek a Szarvast és Békésszentandrást összekötő a Kákafoki-holtágat a Hármas-Körössel bezáró 21 kilométeres kört kell teljesítenie, melyet két rövid szárazföldi etap is tarkít. A további kategóriák résztvevőinek nem kell áttelepülniük az élővízre, majd visszacsekkolniuk onnan, számukra 12 kilométer, illetve outriggerben 18 km a táv hossza, bár a rohamosan gyarapodó állószörfösök (SUP) közül többen a félmaratont teljesítették.

A szervezők bázisa, illetve a rajt és cél helyszíne idén is a Szarvasi Kajak-kenu Klub vízitelepe volt, ahonnan 10 órától több részletben indult útjára a 22 kenut, 27 állószörföt, 2 sárkányhajót, 2 kajakot és 8 outriggert tartalmazó „armada”, rajtuk pedig a 159 sportember. Szám szerint 55 hölgy és 104 férfi részvevő teljesített valamilyen számot, a csúcsdöntők számára alig több mint 1 óra 52 perce volt szükség a kör teljesítéséhez. Újabb két óra múltán a sereghajtó hajók is célba érkeztek és kezdetét vehette az eredményhirdetés, ahol számos kategória helyezettjeit díjazták. A legjobbaknak érem és emléklap járt, valamennyi résztvevőnek dukált ellenben az esemény hivatalos pólója, és meleg étellel is vendégül látták a túrázókat.

Eredmények:

Profi 4-es (1 hajó): 1. Jodó – Szitó Szabolcs (Szarvas), Vajda Béla (Göd), Öreglaki Gábor (Tahi), Szabó Gábor (Tahi) 1:52:12.

Céges 4-es (4): 1. Szarvas-Fish – Szín Zsolt, Kovács László, Szopka Róbert, Gábos Árpád 2:21,42, 2. Futótűz 2:23:19, 3.Liget Hotel Team 2:24:04

Amatőr 4-es (3): 1. Zöldpázsiti Veteránok – Nagy Sándor, Sinkovicz Norbert, Váncsodi Norbert, Váncsodi Viktor 2:19:07, 2. Bacardi 2:31:19, 3. Szarvasi Gyógyfürdő 2:54:21.

Családi 3-as (3): 1. Matuzsálem – Csekő Nikolett, Csekő Imre, Csekő Dávid 3:01:59, 2. Kincsem 3:27:44, 3. Carpathia 3:31:02.

Családi 4-es (4): 1. Ő és a Lányos Apák – Szebedinszky-Csernus Olga, Csernus Zsolt, Szebedinszky Péter, Zalán Csaba 2:28:41, 2. Vidrakéta 2:44,23, 3. Töredék 3:15:20.

Dragon 4-es (5): 1. Kőbe6olj – Dombai Mihály, Kövesdi Oszkár, Fehér Balázs, Varga Zsuzsanna 2:11:20, 2. Dragon Company Ladies 2:21:57, 3. Dragon Company Gentlemens 2:21:57.

SUP light (12 km, 25): 1. Szabó Zénő 1:27:34, 2. Kepenyes András 1:27:46, 3. Szabó Balázs 1:61:58.

SUP ultra (21 km, 3): 1. Sindel Imre 2:49:31, 2. Zsombok Zoltán 3:34:22.

Kajak (12 km, 2): 1. Somogyi Róbert 2:52:27.

Outrigger páros (18 km, 3): 1. Török Péter, Jármer Richárd 1:49:12, 2. Ring József, Bicskei Szilvia 2:02:32, 3. Kucsera Ágota, Ördög Katalin 2:15:25.

Outrigger egyes (18 km, 5): 1. Pataki András 1:50:45, 2. Farkas Lajos 2:02:00, 3. Kis Csaba 2:11:24.

Sárkányhajó (12 km, 2): 1. Dragon Szarvas 1:31:15, 2. Sebőksárkányok 1:55:35.

Különdíjasok. Legifjabb maratonista: Kepenyes-Darida Zóra (Szarvas) 10 év. Legidősebb maratonista: Pipa Károly (Paks) 78 év.

Bakulya Mihály

Fotó: Babák Zoltán

Opavszky Márk és Fodor Bence a dobogó felső fokán

Három szarvasi kajakos a világbajnokságon

Bakró Géza

Búcsúzott a Magyar Kupától a Szarvasi FC 1905