in

Lovastorna bemutatóra és lószépségversenyre várták az érdeklődőket tegnap

Lovastorna, lóerő- és lószépségverseny az Arató Pál utcai pályán

A hároméves csődör és gazdája, Nagy János "Cánó" (Fotó: Babák Zoltán)

Lovasbemutatóra és lószépségversenyre várta tegnap az érdeklődőket az Arató Pál utcai pályára a város roma nemzetiségi önkormányzata.

Meg kellett állapítani, hogy a szarvasi cigányok nem az órabizniszben utaznak, hanem lovakban. A kezdésre meghirdetett 14 órás időpontban még szinte teljesen üres volt a környék.

15 órakor a Körös-szögi Hagyományőrző Csikós Egyesület lovastorna csapatának bemutatójával kezdődött a program. Bata Boglárka, Kondacs Zsófia, Tóth Tiffani, Tusjak Enikő és Zahorecz Zoé mutatott be gyakorlatokat Manó, a 10 éves holland sportló hátán futószárazó segédedzőjük Kovács Gábor segítségével. A lányokat Kovácsné Oncsik Mária készítette fel.

Őket az egyesület csikósai követték, amiben megmutatták, hogy lovaik milyen engedelmesek, mennyire követik gazdáik utasításaikat, mennyire bíznak bennük.

Mire a csikósok elvezették lovaikat, a pálya, de leginkább az út mellett már nagy tömeg gyűlt össze, ahol inkább lóerőverseny kezdett alakulni, a szépségversenyre viszont még alig érkezett nevezés. Miután a cigányok nagyon büszkék a lovaikra, így valószínűleg a kivárásra játszottak, az első bemutatott csődör láttán mérlegelték, milyen eséllyel indulhat a sajátjuk. Ezek a zártkörű családi zsűrizések nagyon elhúzódtak, így ott tartózkodásunk két és fél órája alatt csak két póni érkezett még, azok is egy távoli településről, de több lovat nem mutattak be.

Amennyiben végül történt értékelés, az eredménnyel később kiegészítjük cikkünket.

Az M44-es új Tisza-hídja

Alakul az új Tisza-híd

Ünneplők a katolikus templom előtti Dísztéren 2021. augusztus 20-án

Mária királyságára emlékeztek Békésszentandráson