Menu
in ,

Öt éremmel nyitották a szezont Horvátországban karatésaink

A szarvasi karatecsapat

A szarvasi karatecsapat

Szombaton Zrínyi Miklós szülővárosában, a határ mellett lévő Csáktornyán rendezték meg a Medimurje Open nemzetközi karate versenyt. A hét versenyzőből álló szarvasi különítmény reggel hatkor vágott neki a négyórás útnak Ruzsinszki György vezényletével, hogy megkezdhesse az új idényt. A rendezvényre csak negatív teszttel vagy oltási igazolvánnyal lehetett belépni, de ezek birtokában fiataljaink a kötelező test hőmérést követően beléphettek a sportcsarnokba. Elsőként Bagosi Marianna kezdett. Sajnos neki ezúttal nem sikerült felvennie a küzdelem ritmusát, és végül túl erős találatai miatt leléptették.
A következő küzdelem Bagi Ádámé volt, aki két magabiztosan megnyert mérkőzést követően a döntőben is gyorsan megszerezte a vezetést egy megelőző fejrúgással, ám a vezetését próbálva megtartani kétszer is kilépett a a küzdőtérről, ami a pontbeli előny ellenére a mérkőzés elvesztését jelentette, így ezüstéremmel zárt.

Hasonló eredménnyel fejezte be szereplését Ruzsinszki Balázs, aki döntőbe jutását egy ütés-rúgás kombinációval biztosította be. Az éremmeccsen ő is előnyt szerzett, ám ellenfele fordítani tudott, Balázs pedig minden igyekezete ellenére újabb találatot már nem tudott bevinni, végül ő is második helyen.

Susányi Zoltán csapattársa, Nagy Máté edzősködése mellett a nap legjobb teljesítményét nyújtotta: tudatos versenyzéssel váltogatva a támadásokat és visszatámadásokat, valamint egy jó ütemben felhúzott fejrúgással a döntőbe jutott, ahol ugyanezt a taktikát folytatva aranyérmet szerzett.

Müller Péter a kadettek között indult, és bár támadásait mindig ponttal jutalmazták, abból az egész verseny soran végig eggyel kevesebb volt ellenfelénél, így oda vissza pontról Ponta haladva 3:4-es eredménnyel nem ő jutott tovább.

Kerti Kelemen junior -68kgban jól alakította ki helyzetet, de kontaktokat kapott ütéseire, a bírói ítélet pedig a horvát versenyzőnek kedvezett.

A nap végén következett Nagy Máté, aki még juniorként először versenyzett az U21-ben.
Első mérkőzésén olasz ellenfelének eladott egy villámgyors fejrúgást, aztán testrúgással állította meg az indítást, és végül egy labsöprés utáni akcióval maximális 8:0-ás pontaránnyal idő előtt lezárta a mérkőzést.

A döntőben is határozottan kezdett versenyzőnk, ám dinamikus támadásait nem indította el, találatot csak a mérkőzés legvégén egy kontra akcióból szerzett, ám ezt már ponttal nem jutalmazták, a bírói ítélet pedig 2:1 arányban ellenfele javára billent, Máté így a dobogó második fokára állhatott.

Eredményeink:

Susányi Zoltán 12 -55kg 1.
Bagi Ádám 10 -38kg 2.
Ruzsinszki Balázs -49kg 2.
Nagy Máté U21 -60kg 2.
Bagosi Marianna 12 +52kg 3.

Jövő hét végén a Budapest Openen vesznek részt a szarvasi karateegyesület versenyzői.

Ruzsinszki György

Exit mobile version