Menu
in ,

Tiszta vastaps a háromszékieknek

A Háromszék Táncegyüttes Tiszta című előadását láthatták tegnap Szarvason

A Háromszék Táncegyüttes Tiszta című előadását láthatták tegnap Szarvason (Fotó: Babák Zoltán)

Két éve mutatta be Tiszta című néptánc-színházi koreográfiáját a Háromszék Táncegyüttes. Tegnap este a szarvasi közönség tekinthette meg a sepsiszentgyörgyiek előadását.

Legtöbbünk a tiszta szót hallva először a forrás szót társítja hozzá. A Háromszék Táncegyüttes a tánc tisztaságát, de inkább

a tánc forrásának a tisztaságát

akarta bemutatni ezzel az előadással.

Sikerült.

Bár jelen sorok írója úgy ment az előadásra, hogy minden értelmezés nélkül átfutotta bemutatkozó anyagukat, illetve megfogadta magában, hogy nem fogja végig fotózni, mert az utána éjszakába nyúló munkával jár, tíz perc elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy ezt az éjszakát bukta, nem lehetett letenni a gépet.

Néhány együttesnél elképed az ember, hogy hogyan lehet olyan gyors mozgásokat csoportoknál szinkronba hozni, mennyi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a géppuskalábú táncosoknál ez tökéletesnek hasson. Fotón, a pillanat megfagyasztott tanúbizonyságán persze már sokszor másképp fest a dolog. Rengeteg expó megy így a kukába.

Itt is voltak követhetetlenül gyors táncok, de azt kell mondani, hogy a háromszékiek tökélyre fejlesztették azt, hogy kell patikamérlegen mérni a mozgást és a sebességet. Semmi felesleges, de semmi sem hiányzik… még egy hozzá nem értőnek sem. Tiszta forrásból táplált, hol lassabb, hol gyorsabb folyású patakként hömpölygött egy órán át.

Az előadást a teltháznyi közönség vastapssal köszönte meg. Ha legközelebb erre járnak, feltétlenül tekintse meg előadásukat!

Exit mobile version