Menu
in ,

Az utolsó négy percben fordították meg a mérkőzést

Boér Zsolt 87. percben esett gólja

Boér Zsolt 87. percben esett gólja (Fotó: Babák Zoltán)

Ezt a meccset sokkal simábban le kellett volna hoznia a hunyadinak, vélte Boér Zsolt a Dobozi SE ellen szombaton vívott megyei másodosztálybeli mérkőzést követően.

A Doboz nagyon tartalékosan jött el, mindössze egy cseréjük, a játékos-edző, Barcsay Attila ült a kispadon. Ehhez képest az első félidő hazai szempontból katasztrofális volt. Minden tűz és harci kedv nélkül lassan, kényelmesen járatták a labdát, mindenki arra várt, hogy a másik megoldja, foglalta össze röviden az első 45 percet a szentandrásiak mestere.

A vendégek egyik fiatal játékosa szép egyéni akciót vezetett, három-négy szentandrási között is meg tudta tartani a labdát. A hazaiak csak szabálytalanság útján tudtak véget vetni szólójának. A szabadrúgást a fiatal dobozi a felső lére tekerte a felálló sorfal mellett. A labda a védelemre pattant, onnan Somogyi Károly elé került, aki az üres kapuba passzolta (22′ 0–1).

A vendégeknek volt még egy veszélyes támadása, de Wéber Csaba nagyot védett. Ha az bemegy, a mérkőzés ott el is dőlt volna, jelentette ki Boér Zsolt.

A szünetben nem kellett az öltözőben lenni, hogy hallani lehessen a Hunyadi edzőjének véleményét az első félidei játékról.

Ha ez a módja, ez a módja, de működött. A második félidőben 95 százalékos labdabirtoklás mellett gyakorlatilag a kapuhoz szögezték a vendégeket. Négy-öt olyan helyzetet dolgoztak ki, ami gól is lehetett volna, de meddő volt a játékuk.

Aztán a 87. percben Bakró József első felnőtt mérkőzésén szép akciót vezetett, ütközött a kapussal, de a labda nála maradt, majd a csereként beállt Boér Zsolt elé került, aki az ötös sarkáról a hálóba küldte azt. A saját szavait idézve “aki látott focizni, azt a régi időkre emlékeztettem, lesipuskásként lőttem a gólt” (1–1).

Három perccel a vége előtt a Hunyadi már a három pontért hajtott. A hosszabbítás első percében Balázs Milán a tizenhatos oldalvonala környékén fordult le védőjéről, és a kapunak háttal indította el lövését, aminek az elrúgás pillanatát követően kerestük a címzettjét, de a labda a kapust elkerülve a jobb felsőbe akadt (91′ 2–1). Nagy valószínűséggel a forduló gólja lehetett ez találat.

“Megemelem a kalapom a vendégek teljesítménye előtt. Nagyon kellett ez a győzelem, így már reális esély van arra, hogy a mezőny első felében végezzünk”, mondta immár vidáman Boér Zsolt a mérkőzést követően.

Békésszentandrási HMSE – Dobozi SE 2–1 (0–1)

Wéber Csaba – Uhljár Szabolcs, Kovács Norbert, Filyó Tamás, Balogh Martin – Romhányi Roland (78′ Boér Zsolt), Olasz István (78′ Bakró József) – Virág Imre (46′ Balázs Milán), Tasi Kristóf, Lós István – Olasz Imre

Boér Zsolt: Még most sem tudom, hogy hogy nyertük meg a mérkőzést, de nagyon örülök neki.

Egy kis Hunyadi-sporttörténelem Hévizi Róbertnek és kutatómunkájának köszönhetően: Az elmúlt 25 évből tizenötben játszott egy osztályban a két csapat. Ezalatt összesen 32, illetve a szombatival együtt már 33 mérkőzést vívtak egymás ellen. Ebből 11, azaz már 12 Hunyadi-, 13 vendéggyőzelem, és 8 döntetlen esett.

A legfájóbb az volt, amikor 2017/18-as megye kettes szezonban az alapszakaszt megnyerte a Hunyadi, de a rájátszásában végül Dobozi SE húzta be a bajnokságot.

Exit mobile version