Menu
in , ,

Negyven éve kezdődött… de az is lehet, hogy hatvan

Magas laoszi állami kitüntetést vehetett át dr. Váradi László

Váradi László Laoszban 1980-ban

Váradi László Laoszban 1980-ban

Laosz meglehetősen zárt világ. Az ENSZ humanitárius járatával lehet kéthetente odautazni. Két hét karantén. A mozgás országon beül is nehézkes.

Korábban sem volt ez könnyebb. Laosz a világ egyik legelzártabb, legszegényebb országai között volt és van ma is számon tartva.

Mindezek ellenére a távoli délkelet ázsiai ország és Magyarország között egy nagyon régi emberi kapcsolatokra alapuló együttműködés van, ami néhány éve oda vezetett, hogy 2019 márciusában a két miniszterelnök stratégiai partnerség szintjére emelte az országaik közötti együttműködést.

Ahogy azt Laosz bécsi nagykövete kiemelte, ehhez elengedhetetlen volt dr. Váradi László 40 évnyi munkája, ezért őt, a HAKI korábbi igazgatóját, Laosz, magyarországi tiszteletbeli konzulját, a Magyar-Laoszi Baráti Társaság társelnökét, a Vitafort Agro Ázsia Zrt. vezérigazgatóját országának államelnöke, Bounngang Vorachith magasrangú kitüntetésre, a Laosz Fejlesztéséért érdemrendre terjesztette fel.

Dr. Váradi László és a magas laoszi állami kitüntetés (Fotó: Babák Zoltán)

Váradi László és a laosziak kapcsolata 40 évre nyúlik vissza… de inkább 60-ra. Amikor a Bánki Donát Gépipari Technikumba járt Budapestre, volt két onnan érkezett osztálytársa, akikkel a kollégiumban is egy szobában lakott. Azóta Laosz eleinte véletlenszerűen, majd tudatosan, de mindig vissza-visszatért az életébe.

40 éve FAO-szakértőként, de már HAKI-sként kezdte ottani munkáját. Eleinte egyéni szakértőként, később a bilaterális kapcsolatok, majd a gazdasági és termelési kapcsolatok fejlesztésében játszott szerepet, miközben a két ország közötti barátság erősítését mindig szem előtt tartotta. Mindezekért már több mint egy évtizede a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzuljának szerepét látja el Magyarországon.

Ahogy azt egy korábbi laoszi agrárminiszter mondta, “minden a hallal indult”. Hazai és nemzetközi tudományos és technológiai együttműködések, majd 2009-től kötött segélyhitel-konstrukciók sorát követően egyre több fejlesztési és termelési projekt lebonyolításában vett részt. Egy most futóprogram keretében halfeldolgozót, vágóhidakat, narancsfeldolgozót létesítenek az ottaniakkal együttműködve. Ezek során magyar kisvállalkozások sorát hozzák helyzetbe a távoli országban.

Nem volt könnyű, mondta Váradi László, mert a két ország minden tekintetben nagyban különbözik. Teljesen más életmód, szokások, kultúra. Vállalkozási kultúra meg egy az egyben hiányzott. Rájöttek, hogy sikert csak akkor érhetnek el, ha a technológiai, tudás- és tőketranszfer mellett vállalati kultúrát is exportálnak.

Laoszban lassan múlik az idő, minden lassan történik, fogalmazott Váradi László az elmúlt évtizedekre visszatekintve, de ezek az évtizedek meghozták a gyümölcsüket, halfarmokon minőségi ivadéknevelés folyik, fejlesztették a minőségi takarmányellátást, az infrastruktúrafejlesztések mögé magyar szaktanácsadást, oktatást, képzést, élelmiszerlánc biztonsági koncepciót tettek.

Mindezekért történhetett az, hogy Laosz elnöke, Bounngang Vorachith erre a kitüntetésre javasolta dr. Váradi Lászlót, aki már át is vette az érdemrendet.

Képek jegyzéke:

01 Váradi László Laoszban 1980-ban
02 Ketreces telep a Nam Ngum folyón
03 Halpiac Luang Prabangban
04 Vakcinaüzem Nongtenben
05 A HAKI Váradi László légifelvételén

Exit mobile version