Menu
in ,

Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a Trefort

90 éves lett a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola

90 éves lett a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola

2021. október 18-a jeles nap volt iskolánk számára, 90 éves lett. A 90-es évszám önmagában hordozza a tiszteletet, az ehhez méltó, nagy ünnepséget. Minden ünnep legszebb és legfontosabb momentuma az együttlét. Ezen a napon a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola 90 éves múltjának felidézése során igyekszünk összekötni a jelent a múlttal, és közben keressük a mának szóló üzeneteket. A mai nap ráirányítja a figyelmünket arra, hogy mennyire is fontos az iskola az életünkben. Itt töltjük hétköznapjaink nagy részét, ki tanulással, ki tanítással, mindannyian dolgozunk.

„Múlt és jelent szoros összeköttetésben áll”

/Trefort Ágoston/

Az iskola nagyszerűsége abban áll, hogy megőrzi az igazán fontos dolgokat, biztonságot, stabilitást nyújt, megtanítja azokat az alapokat, amelyek alkalmassá teszik a benne tanulókat arra, hogy a megváltozott gazdasági-társadalmi körülmények között meg tudjanak felelni az elvárásoknak, tudják úgy alakítani életüket, hogy boldoguljanak felnőttként.

Ünnepi beszédet, köszöntőt mondott Sutyinszky Zoltán a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola intézményvezetője, aki beszámolt arról, hogy eddig hány tanuló végzett itt a 90 év alatt és mennyire változatos pályákon haladtak tovább, majd megköszönte munkatársainak erőn felüli munkájukat. Fésűné Bálint Gizella a Békéscsabai Tankerületi Központ főtanácsosa, aki beszélt intézményünk és fenntartója kiegyensúlyozott és kölcsönösen támogató kapcsolatáról és az iskolánk korszerűsítésének a támogatásáról. Molnár József Csabacsűd település polgármestere beszámolt a település fejlesztéséről és pozitív kapcsolatáról az iskolával. A rendezvényen előadást tartott Dr. Trencsényi László a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke az iskolák fontosságáról és fejlődéséről. Surina Györgyné nyugalmazott pedagógus, iskolánk korábbi intézményvezetője mutatta be intézményünk 90 éves történetét a kezdetektől a jelenlegi állapotig. Kasik László habilitált egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának oktatási dékánhelyettese, a Neveléstudományi Intézet intézményvezető-helyettese, iskolánk volt tanulója és Dr. Rómer Judit az Orosházi Járásbíróság bírósági titkára, aki szintén iskolánk volt tanulója arról meséltek, hogy milyen élményeket, tapasztalatokat és emlékeket szereztek az itt töltött évek alatt. A műsort tovább ékesítette Salamon Péter korábbi diákunk, aki egy verset szavalt el. Az előadások után Nagy Dorina Diána ének és dal játéka kápráztatta el a közönséget. Az ünnepséget iskolánk jelenlegi és volt diákjainak műsora és a Hagyományőrző Népdalkör előadása színesítette. A műsor zárásaként iskolánk dalát halhatták, amit felsős tanulóink adtak elő. A dalt, – melynek zenéjét és szövegét is Héthy Zoltánné szerezte 25 évvel ezelőtt, 1996-ban – sokszor énekelték a gyerekek iskolai rendezvényeken. Az ünnepség tovább folytatódott Trefort Ágoston domborművének koszorúzásával a Petőfi Sándor u. 37. szám alatti épületnél. Az iskola aulájában leleplezésre és felavatásra került a jelenlegi alkalmazotti tabló, majd ezt követően az időkapszula elhelyezése is megtörtént. Az időkapszulát Sutyinszky Zoltán intézményvezető és Kasnyik Vanda, a diákönkormányzat elnökhelyettese helyezték el az aula aljzatába, ahol egy díszkő alatt 50 évig érintetlenül áll majd. A tabló az iskola falait fogja díszíteni, az időkapszula pedig 2071-ben lesz felbontható.

Az ünnepség alkalmából a Szülök Közössége tortával kedveskedett iskolánk tanulói számára. A gyerekek örömmel fogyasztották el az ünnepségre szánt édességet.

Az időkapszulában a következőket helyeztük el: üzenet az osztályoktól, egy-egy 500, 1000 és 2000 Ft-os bankjegy, iskolánk tanulóinak és alkalmazottainak névsora, évfordulós hűtőmágnes, csabacsűdi prospektus, Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatának képviselő testületének névsora, alkalmazottakról készült csoportkép és tabló fényképe, a mai alkalomra készült ünnepi meghívó, iskolánk dalának szövege, intézményvezetőnk köszöntő levele, a szülők közösségének névsora, az iskola éves munkaterve, az aznapi – 2021.10.18. – Békés Megyei Hírlap és a heti menü.

Köszönjük Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatának a támogatást, hogy az Eötvös József Művelődési Házban rendezhettük meg az ünnepséget, köszönjük a Békéscsabai Tankerületi Központnak és a Szülők Közösségének, hogy támogatásukkal hozzájárultak ennek a napnak megvalósításához.

Sutyinszky Zoltán intézményvezető

Exit mobile version