in , ,

Meddő mezőnyfölény a szomszédvári mérkőzésen

Tóth Bence ezen lövése nem lett gól (Fotó: Babák Zoltán)

Meglepetéssel kezdődött a Szarvasi FC 1905 hazai mérkőzése, amin a Csabacsűdi GyLSE együttesét fogadta vasárnap, a Békés megyei I. osztályú bajnokság 11. fordulójában.

A jobb szélen indított támadásból Endrefalvi Erik kapott labdát, majd néhány csel után Rafaj Roland elé tolta azt, aki Kasik Viktor mellett a hálóba lőtt (14′ 0–1). A Szarvasi FC 1905 a középkezdésből majdnem kiegyenlített, de ez a második félidőig váratott magára.

Folyamatoson nyomott a Szarvas, de a vendégek kontárból veszélyes támadásokat indítottak. A 37. percben Magyari Martin lövését kellett védenie a szarvasiak kapusának.

Ezek az idő előrehaladtával egyre ritkultak. Kiütközött az erőnléti különbség a két csapat között. Az NB3-at megjárt Tóth Bencét nem nagyon tudta tartani a csűdi védelem. A második félidőben fokozódott a hazai nyomás, ami a 60. percben Tóth Bence fejesében csúcsosodott ki (1–1).

Az utolsó 25 percben a csabacsűdiek már mindenhol vették a levegőt, Sechna Gábor azt sem tudta, melyik játékosának adjon kegyelmet egy cserével, de a Szarvasi FC 1905 ennek ellenére sem tudta kihasználni mezőnyfölényét.

Endrefalvi Erik ezen akcióját sikerrel hatástalanította Kasik Viktor
Endrefalvi Erik ezen akcióját sikerrel hatástalanította Kasik Viktor (Fotó: Babák Zoltán)

A mérkőzés után kérdeztük a két edzőt. Érdekesmód mindkettő szinte ugyanazokkal a szavakkal összegezte a mögöttük álló 90, hosszabbítással együtt 95 percet.

Somogyi János: Ha az eredményt nézzük, a Csabacsűdnek sikerült eltüntetnie a lehetőségek közötti különbséget.

Sechna Gábor: A két csapat közötti minden téren jelentkező jelentős különbséget sikerült eltüntetnünk.

Az edzések alatt úgy érzi, hogy odateszik magukat a játékosai, a megye egy tempója felett edzenek, a mérkőzések előtt jól le tudják gyakorolni az, amit csinálni szeretnének, aztán a mérkőzéseken meg nem jön az eredmény, mondta pesszimista hangulatában a szarvasiak edzője.

“Ezt a mérkőzést simán nyernünk kellett volna.

Ha egy picit védeni akarom a csapatomat, sok helyzetet kidolgoztunk, sokkal többet birtokoltuk a labdát, sokkal több párharcot nyertünk. Valamiért ebben a bajnokságban az eredményeinken nem látszik meg az, hogy mennyi energiát, mennyi munkát fektettünk bele a csapatba, így sokadjára kell lenyelnünk a keserű pirulát, mert megint elveszítettünk két, nagyon értékes pontot”, fogalmazott Janó.

Másképp tudná értékelni a mérkőzést, ha ma az eredményjelzőn csak egy soványka 2–1-es eredmény állt volna, de így nagyon kellemetlenül érzi magát, hogy ilyen lehetőségek között ilyen játékosokkal dolgozhat, ha meg a tabellára néz, akkor egy olyan megyeegyes csapatot látk, ami a középmezőny alján tanyázik, és hétről hétre veszít olyan pontokat, amiket nem lenne szabad.

Rossz szériájukat a szezonnyitó, a Nagyszénás elleni mérkőzésig vezeti vissza. Azóta voltak olyan hétvégék, amikor úgy nézett ki, sikerül megszakítani a rossz sorozatot, de ezen a hétvégén ismét nem ment a góllövés.

“Nem voltam még vezetőedzőként, de húsz éves játékos pályafutásom alatt sem, amikor az egyik baj így hozta volna magával a másikat. Ez nagyon megviseli az embert” jelentette ki a szarvasiak mestere.

Somogyi János és Sechna Gábor különböző energiaszinten a mérkőzés vége előtt negyed órával
Somogyi János és Sechna Gábor különböző energiaszinten a mérkőzés vége előtt negyed órával (Fotó: Babák Zoltán)

Sechna Gábor és csapata győzelemként örült a döntetlennek.

“Akármit is mutat a tabella, ez a Szarvas nem erre a helyre hivatott. Most valamiért nem megy nekik”, jelentette ki elsőként a csabacsűdiek trénere.

“Szarvas végignyomta a mérkőzést, a második félidő közepétől elfáradtunk, alig tudtunk kijönni a térfelünkről, de masszívak voltunk, egyben voltunk, kompaktak voltunk. Motiválni sem kellett a fiúkat, hiszen a fele csapat itt játszott korábban”, mondta, majd felsorolt nyolc nevet.

Már az egyenlítő gólt is a fáradtság számlájára írja, de végig tartotta az eredeti felállást azért, hogy a Szarvas ne nehezedjen rájuk még jobban. Ez nem sikerült mert az utolsó 25 percben már tényleg alig tudtak eljutni a félpályáig, de kihúzták újabb kapott gól nélkül.

Szarvasi FC 1905 – Csabacsűdi GyLSE 1–1 (0–1)

Szarvasi FC 1905: Kasik Viktor – Juhász György, Polionszki Patrik, Moleri Roberto (36′ Bakró Géza), Kiri Máté – Deli Lajos – Simon Róbert, Zima Dániel, Furár Róbert, Pilán Richárd (42′ Lénárt Ferenc) – Tóth Bence

Csabacsűdi GyLSE: Rohony Márk – Sovány Pál, Viszkok Csaba, Viszkok Dani, Pecznik Péter – Kasik Márk (79′ Gyurik Dániel), Mojzsis Martin (84′ Kiss Gábor), Rafaj Roland, Magyar Martin (95′ Gerhát Krisztián) – Bankó István (Jelen Szebasztián Szilveszter), Endrefalvi Erik (92′ Styecz Dániel)

Jók: Simon Róbert, ill. a vendégek részéről az egész csapat

Somogyi János: Az idei bajnokság végére kiderül, hogy az idegrendszerem bírja-e ezt a szakmát. Gratulálok a Csabacsűd pontszerzéséhez.

Sechna Gábor: A Csabacsűdi GyLSE történetének eddigi legszebb eredményét értük el ezzel a döntetlennel. Határtalan lelkesedéssel eltüntettük a két csapat közötti jelentős különbséget.

A 11. forduló után a Szarvasi FC 1905 a tabella 11., a Csabacsűdi GyLSE a 11. helyen várja a következő fordulót, amikor Szarvasra a Nagyszénás érkezik, a csabacsűdiek pedig Szabadkígyósra látogatnak.

Szpisjak Bence, Sükösd Attila és Galát Dávid

Nemzetközi győzelem, pontok a kötöttfogású serdülő Diákolimpiáról

Pulykamellsonka és reszelt sajt tortillába tekerve

Tekerd a pulykamellsonkát és a reszelt sajtot tortillába!