Menu
in ,

Szezonzáró országos bajnoki ezüst Hajduch Nándortól

Hajduch Nándor a dobogó második fokán

Hajduch Nándor a dobogó második fokán

Kaposvárra, a kadet szabadfogású országos bajnokságra utaztak birkózóink szombaton.

Sajnos a bronzmérkőzésen erős ellenfelet kapott, így Balázs Gergő a pontszerző 5. helyen zárt 80 kg-ban.

Szpin Mihály, Neumann Péter és Tóth Patrik nem értek el helyezést. Patrik volt súlycsoportjában az egyik legesélyesebb az aranyéremre, ezért kicsit csalódás volt neki és edzője, Sükösd Attila számára is ez az eredmény.

A szarvasi birkózók a kaposvári versenyen

Hajduch Nándor hozta a minimális elvárást és döntőbe ment, ahol közel járt az aranyéremhez, de a végén nem az ő kezét emelték a magasba, így ő második helyezést ért el 80 kg-ban.

“Az év utolsó fontos versenyén jobb eredményt vártunk, de így is büszkék vagyunk birkózóinkra. Bízunk a jövőben és gyerekeinkben, hogy több munkát raknak bele maguktól, másképp nehéz országos bajnoknak lenni szeretett sportágunkban. Köszönjük Neumann Tibornak, hogy segítséget nyújtott a versenyre való eljutáshoz, illetve minden támogatóinknak, szülőknek és magánszemélyeknek, akik hozzásegítettek az elmúlt év sikereihez”, zárta a versenyszezont Sükösd Attila.

A jövő héten izgalmas hét vár birkózókra, amit kivételesen nem edzéssel, hanem aktív pihenéssel a fürdőben töltenek.

Exit mobile version