Menu
in ,

Szalagtűzés a Vajdában rendhagyó keretek között

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2021. november 26-án került megrendezésre a szalagtűző ünnepség. A járványhelyzet miatt az előző tanévben elmaradt ez a hagyományaink szerint nagyszabású rendezvény, és ebben a tanévben is csak bátortalanul fogtunk hozzá szeptemberben az előkészületekhez, bízva abban, hogy megtarthatjuk.

Végül elérkezett a várva várt nap, és ha korlátozott létszámmal és szigorú járványügyi előírásokkal is, de megvalósult a szalagavató bál. A végzősök keringő- és osztálytáncpróbákon vettek részt már szeptembertől, az alsóbb évesek pedig hetekkel korábban fogtak hozzá az előkészítő munkálatokhoz: feldíszítették a sportcsarnokot, valamint különböző ének- és zeneszámokkal lepték meg a szalagavató közönségét.

Az ünnepelteket először Lázár Zsolt esperes köszöntötte, majd Molnár Etele alpolgármester szólt hozzájuk. Az ünnepi beszédet Kitajkáné Szántai Mária igazgatónő mondta, amelyben kitért a szalagtűzés jelentőségére, utalt az egyre közeledő vizsgákra, valamint óvatosságra és mértékletességre szólította fel végzőseinket.

A gimnázium alsóbb éves tanulóinak nevében Vaskor Gergő 11.B-s és Teremi Dóra 11.C-s műsorvezetők köszöntötték a végzősöket, Borbély Máté 11.A-s tanulónk pedig Reményik Sándor Csendes csodák című versét adta elő az ünnepségen.

A szalagtűzési szertartáson először az iskolavezetés és az osztályfőnökök kapták meg a kék szalagot, majd a végzősöknek tűzték fel osztályfőnökeik.

Az első szünetben a gimnázium zenét kedvelő tehetséges tanulói szerepeltek. Garai Hajnal 12.C osztályos tanuló énekelt és gitározott, majd a fuvolatrió következett (Podani Petra, Molnár Tamara 11.A és Tóth Sára 10.B), Végül Laukó Boglárka (10.C) zongorázott.

Keringőt ebben az évben 22 pár táncolt, a gyönyörű, fehér ruhába öltözött lányok elegáns táncpartnereikkel szemet gyönyörködtető látvány voltak. A koreográfiát Magyari László készítette és tanította az erre vállalkozó tanulóinknak. Végül végzőseink szüleiket is felkérhették egy táncra.

Amíg az oszálytáncokra készültek az est főszereplői, ismét alsóbb éves tanulóink szórakoztatták a közönséget. Gombkötő Réka (10.A) énekelt, a gimnázium kamarakórusa Dr. Lengyel Albertné vezetésével szerepelt, majd az újonnan szerveződött zenekar adott elő egy vidám számot.

Az osztálytáncok sorát a 12.A nyitotta meg, mindjárt fergeteges előadást láthattunk tőlük, melynek témája egy nem átlagos középiskolai osztály életéből vett történet volt. Őket követte a 12.B műsora, akik felhúzható bábfigurákat alakítottak, kiket végül osztályfőnökük éleszt fel egy  utolsó táncra. A 12.C osztály táncát a James Bond filmek ihlették, így akrobatikus akciójelenetek is végrehajtottak.

A szalagavató ünnepség befejezéseképpen a végzősök BBC Visszajövök című számát énekelték, majd lufik szálltak a magasba nagy taps és ujjongás kíséretében.

A szülők és a végzős diákok virágcsokorral köszönték meg igazgatónőnek, hogy megvalósulhatott ez a vidám, a tanulók számára azonban nagyon jelentőségteljes rendezvény.  

Akik személyesen nem tudtak részt venni az ünnepségen, élő közvetítésben követhették nyomon az eseményeket. A meghívottak korlátozott száma ellenére a maszkban eltöltött majdnem 3 órás program igen változatos volt, tapsviharok és a maszkok mögül megcsillanó könnycseppek váltakoztak.

Dr. Laukóné Adamik Edit szervező tanár

Exit mobile version