Sajtóközlemény
25 évvel ezelőtt ezen a napon, 1997. január 16-án alakult meg hazánk hetedik nemzeti parkjaként a Körös-Maros Nemzeti Park. A több részterületből álló, 52125 hektár kiterjedésű nemzeti park magába sűríti mindazt, amit az Alföld táji és természeti értékei jelentenek.
Az elmúlt két és fél évtizedben rengeteg szakmai tudás és tapasztalat gyűlt össze a természetvédelmi kezeléshez, megteremtődött az élőhelyek hosszú távú fenntartásához nélkülözhetetlen extenzív legeltetés feltételrendszere és kiépült a bemutatás infrastruktúrája. A helyreállító beavatkozások révén számottevően javult a nemzeti park élőhelyeinek állapota, míg a fajmegőrzési programok eredményeként emblematikus, veszélyeztetett fajok állományait sikerült stabilizálni, vagy növelni.
Mindez lehetőséget ad arra, hogy ezeket, az Alföld eredeti arculatát őrző, egyedi és megismételhetetlen szentélyterületeket a jövő generációira örökíthessük.
A Körös-Maros Nemzeti Park egyedülálló módon sűríti egybe az Alföld karakterét, hiszen tájainak, eredeti élőhelyeinek szinte valamennyi fő típusát reprezentálja. A nemzeti park legnagyobb értékeit az egykor összefüggő löszpusztagyepek utolsó maradványai, valamint a nagy kiterjedésű szikes puszták jelentik. Az élőhelyi változatosságot növeli az ártéri területek jelentős arányú jelenléte a névadó folyók mentén. Területének döntő hányada Békés megyében és Csongrád-Csanád megye tiszántúli felén fekszik, kisebb része Jász-Nagykun-Szolnok megye délkeleti peremére is átnyúlik. A nemzeti parkról gyűjtött több évtizedes adatsorok és a tudományos ismeretek jelentős bővülése ma már megfelelő szakmai tudást biztosítanak a védelmi tevékenységhez.
A nemzeti park legnagyobb részét borító füves élőhelyek fenntartása szempontjából nélkülözhetetlen az extenzív legeltetés. Ezek a füves élőhelyek hosszú időn keresztül az eurázsiai erdőssztyepp zónára jellemző vadon élő nagytestű növényevő állatfajok (pl.: őstulok, vadló, bölény) hatására alakultak. Élőhelyfenntartó szerepüket több ezer év óta háziállat fajok pótolják, emiatt a hagyományos legeltető állattartás a védett területek megőrzésének alapvető eszköze. Az igazgatóság 4000 egyedet számláló, magas genetikai értéket képviselő magyar szürkemarha, házi bivaly, cigája és racka juh állományokkal rendelkezik. A mai követelményeknek megfelelő, 3 téli szállást és 25 nyári szállást magába foglaló infrastruktúra fokozatosan kiépült, így a legérzékenyebb pusztarészeket ezek a gulyák és nyájak legelik.
A természeti és táji értékek megőrzése mellett alapvető fontosságú azok bemutatása, megismertetése a nagyközönséggel. Ennek érdekében a cél egy hálózatos infrastruktúra és aktív bemutatási tevékenység-rendszer kialakítása, amely az érintett településekkel együttműködve alkalmas a helyi természeti értékek élményközpontú megismertetésére. Az ökoturisztikai tevékenység zászlóshajói a Kárpát-medence egykor és ma honos állatfajait bemutató Körösvölgyi Állatpark Szarvason, és a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont Dévaványán. A két helyszín regisztrált látogatóinak száma az előző évben meghaladta az 50 000 főt.
A nemzeti park jól reprezentálja az Európában semmi máshoz nem hasonlító, különleges életföldrajzi adottságokkal rendelkező Kárpát-medence síkvidéki területeinek élővilágát. A rendszeresen előforduló védett növény- és állatfajok száma meghaladja az 500-at. Mindkét csoport esetében a keleti és délies elterjedésű fajok között találjuk a természetvédelmi szempontból legértékesebbeket. Különleges szerepe van a nemzeti parknak a madárvonulásban is, a kardoskúti Fehér-tó, a Biharugrai-halastavak és a Montág-puszta nemzetközi szinten számon tartott vizes élőhelyek, amelyek évente több százezer madárnak nyújtanak pihenőhelyet. A fajmegőrzési programok eredményeként növekedésnek indult többek között olyan veszélyeztetett fajok állománya, mint a nemzeti park címerállatáé, a túzoké és a fokozottan védett volgamenti héricsé. Előbbi állománya az elmúlt 25 évben 300-350 példányról 600 példány fölé, míg a volgamenti héricsé 1000 tőről 5000 tőre emelkedett.
A nemzeti park megalapítását megelőző évtizedekben több olyan beavatkozás is történt a területén, amelyek rontottak az állapotán. A lecsapolást szolgáló csatornák megbontották a területek eredeti tájképi jellegét, módosították természetes vízjárási viszonyait. A gyepterületek erőltetett művelésbe vonása, vagy a folyómenti ligeterdők idegenhonos fajokkal történő lecserélése szintén kedvezőtlenül hatottak. Ezért az elmúlt két és fél évtizedben mindvégig kiemelt figyelem kísérte e terültek helyreállítását. A jellemzően európai uniós pályázatok keretében, több milliárd forint értékben megvalósult élőhely-rehabilitációs beavatkozások révén számottevően javult a Körös-Maros Nemzeti Park állapota. A felszámolt árkok és csatornák hossza megközelíti a 200 kilométert, míg az őshonos fafajokkal történt erdőfelújítások és erdőtelepítések több, mint 600 hektárt tesznek ki.
A Körös-Maros Nemzeti Park létrejötte nem volt előzmény nélküli: első területe 1966-ban került védelem alá, egy itteni nemzeti park megalapításának terve pedig már az 1980-as évek elején felmerült. Szerencsére a rendszerváltást követően a nemzeti parkok kijelölésének folyamata új lendületet kapott. A nemzeti park elsősorban helyi, ehhez a tájhoz erősen kötődő szakemberek, hivatásos és civil természetvédők, kutatók, egyetemi és főiskolai oktatók, muzeológusok kitartó és lelkiismeretes munkájának eredményeképp jöhetett létre 1997. január 16-án. A magyar-román együttműködés révén, az elmúlt 25 év eredményei között 22 000 hektár, a nemzeti parkhoz közvetlenül kapcsolódó romániai védett terület létrehozását is meg kell említeni.
Körös-Maros Nemzeti Park – sajtóközlemény
Képek jegyzéke:
- A fokozottan védett volgamenti hérics az eurázsiai sztyeppzóna jellemző faja (Fotó: Sallainé Kapocsi Judit)
- A Körösvölgyi Állatpark Szarvason (Fotó: AÖFK)
- Az extenzív legeltetés kulcsfaja a magyar szürke szarvasmarha (Fotó: Kalotás Zsolt)
- Szürkék (Fotó: Szél Antal István)
- A Körös-Maros Nemzeti Park címerállata a túzok (Fotó: Szőke Péter)
