in

Szarvas: vádat emeltek a barátnőit futtató nő ellen

Fotó: police.hu

A Szarvasi Járási Ügyészség 2 rendbeli erőszakkal és egyéb befolyási viszonnyal visszaélve üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette, valamint rablás bűntette miatt emelt vádat egy 37 éves büntetett előéletű szarvasi nő ellen, aki barátnőit futtatta és rablásra vette rá.

Emberkereskedelem miatt került sor vádemelésre

A nő 2015-ben az egyik közösségi portálon ismerkedett meg egy akkor 16 éves fiatal lánnyal, akivel annak rendezetlen családi életét, fiatal életkorát, befolyásolhatóságát, valamint biszexuális hajlamát kihasználva mély érzelmi, szerelmi kapcsolatot alakított ki, később a fiatal lány Mátészalkáról oda is költözött hozzá Szarvasra. A terhelt 2018 őszén ugyanilyen fórumon ismerkedett meg egy már felnőttkorú fiatal nővel, aki korábban nevelőintézetben nevelkedett, vele is szerelmi kapcsolatot alakított ki és nem sokkal később a fiatal nő Siófokról Szavasra, a terhelt házába költözött. A terhelt – kihasználva a két sértett személyiség jegyeit, függőségi hajlamát – kialakított egy kiszolgáltatott helyzetet, amelyben érzelmileg magához kötötte a két fiatal nőt azáltal, hogy eleinte törődést, szeretetet mutatott az irányukba, befogadta őket, családot biztosított a részükre. Később a terhelt mindkét sértettet rendszeresen tettlegesen bántalmazta, testi fenyítésben részesítette, melynek következtében mindkét sértett félt tőle, és képtelen volt saját akaratának megfelelő magatartás tanúsítására, és arra, hogy kiszolgáltatott helyzetüket megváltoztatva visszatérjenek a normál életükbe. A terhelt ebben a helyzetben 2019-ben mindkét befolyása alatt álló sértettet rávette arra, hogy az ő szarvasi házában és más ingatlanokban prostitúciós tevékenységet végezzenek, és a bevételt adják át neki, illetőleg több alkalommal Svájcba és Németországba is kivitte őket ugyanezen céllal. A két nő legkevesebb 3 M Ft-ot keresett a szexuális tevékenység nyújtásával, amelyet a terheltnek átadtak.

Ezen felül a terhelt – a sértettekkel fennálló hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve – arra is rávette a két sértettet, hogy egy szarvasi férfitól különböző dolgokat lopjanak el közösen oly módon, hogy evégből az idős sértettet öntudatlan állapotba helyezik. Ebből a célból a terhelt és az egyik sértett nő 2018. november 04-én, az esti órákban – telefonon történt előzetes egyeztetést követően – megjelentek a sértett férfi házánál, és miközben a fiatal nő elterelte a férfi figyelmét, a terhelt altató-nyugtató hatású szert tett a poharába, amitől a férfi elaludt. Ekkor a terhelt és társa több mint 700.000.-Ft értékben vett magához készpénzt, valutát, és különböző elektronikai cikkeket, köztük táblagépeket és laptopokat. 2019. március 15-én megismétlődött az eset: a terhelt rábírására a két fiatal nő jelent meg az idős férfinál és a terhelttől kapott altató-nyugtató hatású gyógyszert az italába keverték, majd a házból 50.000.-Ft értékben vettek magukhoz egy mobiltelefont, készpénzt és némi fagyasztott húst és ételt.

A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a bíróság a nő letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn.

Ezen felül a járási ügyészség indítványa arra irányult, hogy a bíróság a nőt beismerése esetén is végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, a prostitúcióval szerzett pénz erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást, és kötelezze őt a rablással okozott kár megtérítésére, valamint a nyomozás során felmerült, közel 600.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

Kriska Norbert (Nagyrét Farm) fejesét hárítja Keller Zsolt (Korona)

Állták a sarat a farmerek az éllovas Korona ellen

A szegedi Pharmacoidea Kft. kutatója, Hudák Anett

Felfedezték a Delta variáns fertőzőképességének a titkát, Hudák Anett is a kutatócsapat tagja