Menu
in ,

Egy hétvége, két verseny: 1 arany, 3 ezüst és 3 bronz

2022. február 12-én, szombaton, a Szarvasi Birkózó Egyesület idősebb korosztálya kötöttfogásban harcolhatott Budapesten a Vasas nemzetközi versenyén, míg vasárnap a kisebbek szabadfogásban jeleskedtek. Utóbbinak a budapesti Kruj Iván Sportcsarnok adott otthont.

Szombaton Szpisjak Bence teljesített a legjobban, minden mérkőzését megnyerve aranyéremmel zárt.

Hajduch Nándor, Szpin Mihály és Tóth Dominik kiesett.

“Minden versenyen elindulunk amin csak tudunk. Annak ellenére, hogy mi szabadfogású birkózók vagyunk, ez alól a kötöttfogás sem kivétel. Bence kimagasló szorgalmának rendre megvan az eredménye. A többi fiú most némileg csalódást keltett, mert ennél többet vártam tőlük. Úgy látszik, egy kis jó idő jött, és most nem ott vannak fejben ahol kellene, kamaszodnak és sok minden eltereli a figyelmüket. Ez csak egy felmérő volt, bízom benne, hogy az országos bajnokságra rendben lesznek! Rajtam nem fog múlni”, fogalmazott a szombati versenyről mérleget vonva Sükösd Attila edző.

Vasárnap a kisebbeken volt a hangsúly. A gyermek korosztályban indult Hidasi Hunor és Jankovszky Vencel, akik bizonyították elszántságukat. Mindketten első versenyükön vettek részt, ahol Hunor ezüst-, míg Vencel bronzérmet nyert.

Diák I-es korcsoportban Bogyó Benedek végig szépen menetelt előre és csak a döntőben tudták legyőzni, így a dobogó második fokára állhatott.

Belincsák Henrik szintén diák I-ben küzdött a minél jobb helyezésért. Remekül birkózva, végig edzője utasításait követve végül ő is ezüstérmet szerzett.

Az igazán erős diák I-es mezőnyben a rendkívül fegyelmezetten birkózó Neumann Kristóf nyakába bronz került.

A diák II-es korosztályt Darvas Krisztián képviselte egyesületünk részéről. A kezdeti figyelmetlenségei után összeszedte magát, és az első vesztes mérkőzését követő hármat megnyerve a vigaszágon a dobogó harmadik fokára küzdötte magát.

“Rendkívül mozgalmas hétvégén vagyunk túl. Bízom benne, hogy mindenki olyan tapasztalatokat szerzett, amit a későbbiekben kamatoztatni tud majd! Kimondottan ügyesek voltak, jó meccseket láthattam. Nagyon büszke voltam rájuk, mert egytől egyig igazán harciasan, férfiasan küzdöttek az utolsó másodpercig”, vonta le a tapasztalatokat edzőjük.

A birkózók következő megmérettetése a jövő héten Somogyjádon az országos bajnokság lesz, ahol a diák I-es birkózóinkért szurkolhatunk.

Exit mobile version