Menu
in ,

Február végén túl a tizedik testületi ülésen

Farkasné Sinka Dóra, Major Attila képviselők, illetve Sinka Imre polgármester a testület február 28-i ülésén

Farkasné Sinka Dóra, Major Attila képviselők, illetve Sinka Imre polgármester a testület február 28-i ülésén (Fotó: Babák Zoltán)

Az idei évben tizedik testületi ülését tartotta Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete. Ez alkalommal a hétfős testületből hárman jelezték távolmaradásukat, de ettől a testület határozatképes maradt.

A lejárt határidejű határozatok elfogadása után Farkasné Sinka Dóra számolt be a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság átruházott hatáskörben végzett munkájáról. Eszerint 22-én tartott ülésükön két fő számára ítéltek öt-ötezer, illetve egy főnek 10000 forintnyi természetbeni támogatást, illetve egy lakos számára 25 ezer forint összegben kamatmentes kölcsönt.

Az elmúlt évben a bizottság, illetve Sinka Imre összesen 2,746 millió forint települési támogatásról döntött a következő jogcímek valamelyikén: eseti települési támogatás (45), kamatmentes kölcsön formájában biztosított települési támogatás (4), tüzelőanyag támogatás, települési gyógyszerköltség támogatás, települési lakásfenntartási támogatás (34), babakelengye támogatás (28), gyermekek és fiatal felnőttek támogatása (32), temetési támogatás (10), rendkívüli települési támogatás (31) címén.

A Körös Művelődési Ház és Könyvtár vezetője, Benedek Erika beszámolt a 2021-ben elvégzett munkáról. Elmondta, hogy a járványhelyzet alatt is igyekeztek a helyszíni szolgáltatások folyamatosságát fenntartani. Kapucsengővel biztosították azt, hogy a lakosok hozzáférjenek például a fénymásolási, nyomtatási szolgáltatásukhoz, a könyvkölcsönzéshez, de könyveket házhoz is szállítottak. Az ünnepeket, a rendezvényeket saját körükben, a játszóházakat, kézműves foglalkozásokat az online térbe helyezve végezték. Három ablakkiállítást rendeztek. Az élet visszatértét a rendesebb kerékvágásba a Fény napja össznépi rendezvényükkel, illetve a Jerusalema eltáncolásával ünnepelték. A nyitás után részt vettek a települési rendezvények szervezésében.

Reménykednek abban, hogy a ház energetikai felújítása hamarosan megtörténik, aminek köszönhetően melegebb körülmények közt várhatják majd a hozzájuk érkezőket. Ha nem, akkor szükség lesz a jelenlegi kazán felújítására, cseréjére, hogy a könyvtárban is megfelelő hőmérsékletet tudjanak biztosítani.

Major Attila képviselő mondott köszönetet a testület nevében, hogy a rendkívüli hónapok alatt így feltalálták magukat, és kiszolgálták a lakosságot.

Az elmúlt évben a Szentandrási Híradó életében nem történt nagyobb változás. 4 hónapban 8 oldalon, a többiben 12 oldalon jelent meg. Két esetben színes előlappal. A költségvetést tudták tartani.

Major Attila bizottsága, a Környezetvédelmi, Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság nevében elmondta, az újságelőállítás nem egyszerű manapság, ami nemcsak az alapanyagárak növekedésének tudható be, hanem a megfelelő tartalommal való megtöltése sem egyszerű, mert kevés cikk érkezik be. Megragadta az alkalmat, hogy aki affinitást érez az újságírásra, vagy cikket jelentetne meg, keresse a szerkesztőket.

A hatályos jogi szabályozás teszi szükségessé, hogy Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete rendeletet alkosson a helyi közművelődésről. Ennek a fő célja, hogy összhangot teremtsen a hatályos jogi szabályozás és gyakorlat között. Ebben meghatározásra került a közművelődési alapszolgáltatások köre, annak finanszírozása, valamint a feladatban közreműködők köre.

A bejelntések sorában elsőként elfogadták a helyi választási bizottság a szavazatszámláló bizottsági tagjainak személyére tett indítványát, csakúgy, mint az önkormányzat közbeszerzési tervét, amit egy a tavalyi évben érvénytelenné tett belvizes pályázat újrabeadása miatt kellett módosítani.

Az előző gazdasági bizottsági ülésen döntöttek úgy, hogy kész tervekkel készülnek az esetleges későbbi pályázatokra. Virág Sándor képviselő elmondta, hogy elsőként a Kalász, illetve a Nap, a Fürj és a Béke utcák engedélyes tervét javasolta elkészíttetni a gazdasági bizottság.

Sinka Imre polgármester, Csépainé Tóth Gabriella jegyző, valamint Virág Sándor képviselő a testület február 28-i ülésén (Fotó: Babák Zoltán)

Mint a terület tulajdonosa testület hozzájárult a Harcsási üdülősoron vízparttal nem rendelkező tulajdonosok kéréséhez, miszerint az egyik közlejáróban közcélú mólót alakítsanak ki.

A Szarvasi Turisztikai Kft. kapcsolattartójának Benedek Erikát jelölték ki.
Benedek Erikát

A kupakgyűjtő szívből befolyt összeget egy kardosi gyermek támogatására ajánlja. Major Attila felvetette, hogy a jövőben ebből helyi gyermeket igyekezzenek segíteni.

A Járási Hivatal visszaadott a megalakulásakor átvett eszközökből egy konfigurációt és négy darab Windows XP-t.

A tisztítószer beszerzését a jövőben összehangolják az önkormányzat és intézményei között. Így a nagyobb mennyiségre kedvezőbb árat kaphatnak. Virág Sándor elmondta, hogy az idén ennek köszönhetően egymillió forintot sikerült megtakarítaniuk.

Elfogadták, hogy a bölcsőde augusztus 1. és augusztus 12. között lesz zárva.

Együttműködési megállapodást kötöttek Szarvas Város Önkormányzatával ebrendészeti feladatok ellátására szólóan. Eszerint a kóbor állatok befogásánál – költségük fedezése mellett –igénybe veszik az altatólövedék használatára hatósági engedéllyel rendelkező szarvasi mezőöröket.

Március 15-től a hivatal GYED-ről visszatérő köztisztviselője fogja ellátni a közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos adminisztrációs feladatokat, ezért szükségessé vált az intézményi létszámkeret módosítása.

Köztéri hulladékgyűjtő edényekre 500 ezer forintnyi keretösszeget határozott meg a testület. Szemléletformáló jelleggel első sorban az iskolához vezető kerékpárút mellé tervezték, de ebből lehet, hogy jutni fog a temetőkhöz is.

A Dinnyelaposi üdülősor munkáinak kezdetéhez, illetve az előleg lehívásához néhány szükséges formai követelménynek kellett eleget tenni, így beruházás által érintett pontos helyrajzi számokat, a forrásokat és a támogatásokat határozatba kellett foglalni.

Megelőzendő a lakossági kérdéseket, hogy miért pont oda költenek ennyit, Virág Sándor elmondta, nagyon ritkán lehet 170 milliót útépítésre fordítani Békésszentndráson. Ezt külterületi utakra lehet igénybe venni. Saját forrásból egy ilyen beruházás elképzelhetetlen lenne. Ezeket a lehetőségeket ki kell használni.

Ha egy évben egyet meg tudnak valósítani, nagyon örülnek, jelentette ki Sinka Imre. Feleleveníttette, hogy a tulajdonosok felől érkezett a kérés két-három évvel ezelőtt. Most három kilométernyi útszakaszról van szó, aminek a végén a kukásautónak egy fordulót alakítanának ki. Remélik, hogy június közepéig el tudják végezni a kivitelezést.

A Magyar Falu Programban megkezdődik a Rózsa utcában az 1,2 méter széles járda építése. Felmentek az alapanyagárak, ezért megközelítőleg 300 ezer forintot hozzá kell tenni. Reméli, hogy március végéig kész az egyik utca. Ha az kész, folytatják a Kulich Gyula utcával.

A napirendi pontokat és a bejelentéseket követően Major Attila vetette fel, hogy kérést kell intézni a DAREH vezetője felé, hogy a zöldhulladéknak egy plusz gyűjtőt helyezzenek ki.

Minden napirendi pontot egyhangúlag fogadott el a testület négy jelelevő tagja.

Exit mobile version