Menu
in ,

Somogyi János: Szerintem ez a mérkőzés ma rendben volt

A hosszú sérülésszériából visszatérő Varga István a 75. percben lépett pályára, 8 percre rá gólt szerzett

A hosszú sérülésszériából visszatérő Varga István a 75. percben lépett pályára, 8 percre rá gólt szerzett (Fotó: Babák Zoltán)

A tabellából is kiderül, a mai mérkőzésen két teljesen más képességű csapat állt egymással szemben a Békés megyei első osztály 21. fordulójában Szarvason. A mérkőzés előtt a Sarkadi Kinizsi LE annak a végén foglalt helyet, míg a Szarvasi FC 1905 a dobogó negyedik fokán állt.

Elindult egy olyan jó folyamat, aminek köszönhetően jó pályára állt a csapat, mondta Somogyi János edző. Míg az előző félévben azon remegtek, hogy meglesznek-e a 11-en, most van 14-15 olyan mezőnyjátékosa, aki szeretne kezdő lenni, és ez az edzéslátogatottságon, ami fontosabb, az eredményeken is meglátszik. Negyedik tavaszi győzelmét szerezte sorban a Szarvasi FC 1905.

“Az edzéseken már látok egy versenyhelyzetet. Aki a kezdőben van, érzi, hogy ott vannak mögötte, a kispadosok pedig szeretnének a kezdőbe kerülni. Ez egy nagyon jó folyamatot eredményezhet hosszú távon”, véli Janó.

A mérkőzésről szólva elismerően nyilatkozott a vendégekről, akik egy pillanatra sem adták fel a mérkőzést. Az utolsó pillanatig olyan elszántan játszottak, ami leginkább védekezésből áll, mintha semmi sem dőlt volna el már az első félidőben. A kapujuk előtti harminc méternyi területet megszállták, rengeteg támadás elakadt ezen a tömör védelmen.

“A csapatommal elégedett vagyok, mert egy csomó mindent visszakaptam, amit az edzésen gyakoroltunk. Megbeszéltük, ha tömörül az ellenfél, jöjjenek a beadások. Jöttek a beadások. sokszor centikkel maradtunk le. Ha az eredménnyel maradéktalanul nem is, a csapat által mutatott hozzáállással elégedett vagyok. Jó mentalitással, jó felfogásban játszottunk. Szerintem ez a mérkőzés ma rendben volt.

A vendégek kezdtek, de a 16. másodpercben Magyar Martin góljával már vezetett a Szarvasi FC 1905 (1–0), majd a 20. percben Mogyi ismét betalált (2–0). A harmadikat Zima Dániel rúgta kapásból (32′ 3–0).

A második félidő sok kihagyott lehetőség mellett picit gólszegényebb volt. A negyediket Polonszki Patrik egy szöglet utáni kavarodásból fejjel szerezte (54′ 4–0).

A 62. percben Somogyi János edző sort cserélt. Szeretett volna azoknak lehetőséget adni, akik kevesebbet játszanak. Lement Bány Bence, Magyar Martin, Styecz Milán és Juhász György, feljöttek a fiatalok, Molieri Roberto, Czvalinga Márk, Pilán Richárd és hosszú sérülése után Varga István.

A visszatérő Stipó lőtte az utolsó gólt is, amivel a 83. percben beállította az 5–0-ás végeredményt.

Ezzel a Szarvasi FC 1905 a tabella harmadik helyére lépett. A csoport másik hazai csapata, a Csabacsűdi GyLSE az OMTK–ULE 1913-tól elszenvedett 5-1 után továbbra is a 11. helyen áll.

Szarvasi FC 1905 – Sarkadi Kinizsi LE 5–0 (3–0)

Szarvasi FC 1905: Kasik Viktor – Bány Bence (62′ Lénárt Ferenc), Polonszki Patrik, Kiri Máté, Juhász György (62′ Moleri Roberto) – Simon Róbert (62′ Pilán Richárd), Zima Dániel, Deli Lajos Magyar Martin – Styecz Milán (62′ Czvalinga Márk), Furár Róbert. Kispad: Babák Zoltán, Zahorán Balázs. Edző: Somogyi János

Jók: Magyar Martin, Zima Dániel, Simon Róbert, Kiri Máté

Sarkadi Kinizsi LE: Petrás – Széplaki, Képíró, Urbán, Oláh G. (Hollósi), Jánki I., Bozsányi (Kálló), Erdei, Diósi, Jánki M. (Oláh K.), Mezei (Bódi). Edző: Balogh Csaba.

Somogyi János: Egy lelkesen küzdő Sarkad ellen megérdemelt győzelmet arattunk. Jó szellemben játszottunk, Meg voltam elégedve a srácokkal. Szerintem a mai mérkőzés után mindkét csapatot dicséret illeti.

Exit mobile version