Menu
in ,

Gyakorlós 4. hely az országos Kosáry Domokos Történelemversenyen

Erdei Máté Levente

Erdei Máté Levente

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Gál Ferenc Szarvasi Gyakorló Általános Iskola 8. osztályos tanulója, Erdei Máté Levente –felkészítő tanára: Stafira Árpád- bejutott a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által szervezett országos Kosáry Domokos Történelemverseny döntőjébe. A neves szervezők a diákok térbeli tájékozódására, térképolvasási képességére, szövegértésére, lexikai ismereteire koncentrálva állították össze idén is a helyi, majd a regionális fordulók feladatlapjait.

Máté leküzdve ezeket az akadályokat jutott egyedüli békés megyeiként a 7-8. osztályos évfolyamban a döntőbe, melyre 2022. április 2-án került sor Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A végső megmérettetésre az országból, ebben a korcsoportban 20 tanuló szerzett jogot.

A diákoknak a döntőre való felkészülés során az 1914-1920 közötti magyar és egyetemes történelem időszakát, valamint két, a Rubiconban megjelent cikket kellett feldolgozni. A szakmai zsűri kiválóságai komoly kihívást jelentő, változatos feladatokkal várták a fiatal „történészeket”, volt vita, térképes feladat, történelmi esemény bemutatása, „töri totó”, villámkérdések, a cikkekkel kapcsolatos és filmrészletek alapján feltett kérdések, topográfia, történelmi személyek felismerése, múzeumi és idén először “mémes” feladatok. Mindehhez összetett, pontos ismereteket kellett visszaadni a résztvevőknek.

Máté kiemelkedő tudása, rátermettsége, vitakészsége megmutatkozott, hisz a zsűri döntése alapján az országos döntőben a 4. helyet szerezte meg. Az elismerés, a dicsőség mellett rengeteg ajándékkal és persze sok új ismerettel térhetett haza Budapestről.

Eredményére mérhetetlenül büszke az intézmény közössége. Máténak kívánjuk, hogy a történelem iránti szeretete, rajongása további sikerek felé repítse!

Sz.Zs.

Exit mobile version