Menu
in ,

Átadták a szentandrási helytörténeti egyesület új székházát

Hévizi Róbert és Dankó Béla az átadót követő bejáráson

Hévizi Róbert és Dankó Béla az átadót követő bejáráson (Fotó: Babák Zoltán)

Hévizi Róbert köszöntötte a résztvevőket csütörtökön a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület új székházának átadóján.

Az egyesület több, mint 22 éves, kinőtték a helyet, amit eddig használtak. Az önkormányzat a segítségükre sietett, és rendelkezésükre bocsátotta a meglehetősen leromlott állapotban levő épületet. Nagyon örültek neki, mert így ki tudják alakítani azt a központot, ahol elhelyezhetik fontos irataikat, tárgyaikat, dokumentumaikat, mondta az egyesület elnöke.

Hallgattak Dankó Béla országgyűlési képviselőre, és pályáztak a Magyar Falu Programon belül meghirdetett civil szervezetek támogatására. A korszerűsítésre beadott pályázatuk sikeres lett. Ebből megvalósították a tető felújítását, a csatornázását, illetve a nyílászárók cseréjét.

Ezzel lezárult az első ütem. A másodikban eszközök beszerzését tervezik, mondta a mellette álló Dankó Bélának.

A térség országgyűlési képviselője számszerűsítette Békésszentandrás elmúlt parlamenti ciklusban elért pályázati sikereit: a TOP-ból a településre érkezett 4 milliárd fejlesztési pénz negyedét az önkormányzat tudta felhasználni. Az uniós források mellé 94 millió érkezett az MFP-ben, valamint a Belügyminisztérium külön forrásából további 32.

A Magyar Falu Programban lezajlott fejlesztések egyik megtestesülése az egyébként nagyon aktív, a közösség életéből szerves részt vállaló egyesület székháza, fogalmazott.

“Jó itt élni, de hogy még jobb legyen, a fiatalokat is itt lehessen tartani, még több fejlesztés kell”, hivatkozott szentandrási barátainak véleményére Dankó Béla.

Az ünnepélyes szalagátvágás után Hévizi Róbert megköszönte a kivitelezésben segítőknek, Oláhné Egri Erzsébetnek a meszelést, a kivitelezést végző Bobvos Jánosnak a kőművesmunkákat, illetve Ambrus Attilának a bádogozást.

Ezt követően körbevezette az érdeklődőket az épületben, és elmondta, melyik helységbe mit terveznek.

Exit mobile version