Menu
in ,

Taekwon-dosok csúcsformában

Tóth István tanítványai nyolc fővel képviselték a viharsarki egyesületet

Tóth István tanítványai nyolc fővel képviselték a viharsarki egyesületet (Fotó: Bessenyei Ferenc)

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a Szarvasi Taekwon-do Klub versenyzői a XI. Spirit Open Nemzetközi Taekwon-do bajnokságon, melyre hat ország 42 klubjából 674 nevezés érkezett, ezáltal az utóbbi idők egyik legnagyobb létszámú rangadója volt az esemény. A Spirit Open különlegessége, hogy úgynevezett nyílt verseny, így más harcművész irányzathoz tartozó egyesület versenyzői is elindulhatnak, erősítve a sportbarátságot, növelve a mérkőzések izgalmát és színvonalát.

Tóth István tanítványai nyolc fővel képviselték a viharsarki egyesületet, akik küzdelemben, formagyakorlatban és erőtörésben mérettették meg magukat. A kimerítő, ám végtelenül jó hangulatú megmérettetések során számos látványos technikai elemet láthattunk már több ifjú harcostól, akik remek lehetőséget kaptak tehetségük megcsillantására.

Kovács Szabi számára ez volt az első erőpróba; két versenyszámban is éremmel térhetett haza, mely sokoldalúságát dicséri. Küzdelemben első, erőtörésben harmadik helyezést ért el.

Roszik Tamás részéről a harcművészet iránti alázatot, valamint a rengeteg gyakorlást siker koronázta, így első helyen végzet formagyakorlat kategóriában.

Szebeni Zsófi és Poljak Zsombor is kimagaslóan teljesítettek, hiszen küzdelemben mindketten a harmadik helyen végeztek.

Kovács Zéti látványos fejlődést könyvelhet el magának, mely által a dobogó legfelső fokára állhatott.

Bessenyei Domos is kiváló formában érkezett, formagyakorlatban harmadik helyezést ért el. Küzdelemben ő sem talált legyőzőre a nívós mezőnyben, bizonyítva a tényt, hogy felkészülése a legjobb úton halad az április 26. és május 1. között a horvátországi Porec-ben megrendezésre kerülő junior és felnőtt Taekwon-do Európa-bajnokságra.

A Szarvasi Taekwon-do klub harcosai igazán kitettek magukért a négy arany és négy bronzéremmel, melyeket ezen a rangos eseményen sikerült bezsebelniük. Mindazonáltal azok sem vallottak szégyent, akiknek most nem sikerült a dobogóra felállniuk.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Versenyfelkészítők: Tóth István 4.dan, Détár Előd 1.dan, Bessenyei Ferenc 1.dan.

Bessenyei Ferenc

Exit mobile version