Menu
in , ,

Ünnep a Vajdában

Dr. Demeter László, Kitajkáné Szántai Mária és dr. Tirják László leleplezi az emléktáblát

Dr. Demeter László, Kitajkáné Szántai Mária és dr. Tirják László leleplezi az emléktáblát (Fotó: Babák Zoltán)

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium több születésnapot ünnepelt.

2022. május 5-én Szarvas Város újratelepítésének 300. évfordulójára, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat alapításának 180 éves múltjára, valamint Mendöl Tibor földrajztudós tiszteletére rendezett emlékülést, melynek szónoka dr. Győri Róbert adjunktus, a Magyar Földrajzi Társaság vezetőségének tagja volt.

Erre az alkalomra készült a felavatott dombormű, valamint az a különnyomat, melynek ötletgazdája dr. Demeter László főiskolai adjunktus, Szarvas város egykori polgármestere.

A bensőséges ünnepen részt vettek a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium vezetői, tanárainak, egykori és mai diákjainak képviselői.

Az emléktábla Túri Török Tibor, Keszthelyen élő szobrászművész ajándéka, rajta a gimnázium névadójának, Vajda Péternek és István nádornak, a Természettudományi Társulat pártfogójának dombormű-portréja látható. Az emléktábla Rohony Miklós és Takács Miklós szarvasi lokálpatrióták támogatásával készült, alkotója Csőke Péter, gyulai kőfaragó mester;

Az emléktáblát az iskolaépület falán helyezték el ünnepélyes körülmények között; Zahorecz Pál evangélikus lelkész áldotta meg.

Az avató beszédet Pécsváradi Antal, a gimnázium tanára, a szoborpark ötletgazdája, kivitelezésének szervezője tartotta, az iskola koszorúját Kitajkáné Szántai Mária a Gimnázium igazgatója helyezte el.

Ez a nap egyben a szarvasi székhelyű Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága alapításának 25. évfordulója is volt. Erre emlékeztetett dr. Tirják László, a Nemzeti Park igazgató koszorúja, amelyet Mendöl Tibor földrajztudós mellszobrának talapzatán helyezett el.

– F –

Exit mobile version