in ,

Egy újabb lépést tettek a bennmaradás felé Csabacsűdön

Tumultus a sarkadi kapu előtt
Tumultus a sarkadi kapu előtt (Fotó: Babák Zoltán)

Bakró Géza hosszú indításából Urbancsok Ákos kezdte a gólok hosszú sorát a Csabacsűdi GyLSE Sarkadi Kinizsi ellen a megyei I. osztály alsóházának 9. fordulójában vasárnap délután vívott mérkőzésén. Urbancsok Ákos végül mesterhármassal zárt, közte egy általa kiharcolt büntető, ahol nem is a kiharcoláson van a hangsúly, hanem azon, ahogy a csűdiek fiatal csatára eljutott hat sarkadin keresztül addig, hogy már csak egy tizenhatoson belüli faulttal tudják megakadályozni a biztos gólszerzésben.

Viszkok Dániel neve mellé két találatot (13′ és 58) jegyezhetett be Hajdú Dávid játékvezető. Második gólját – ahogy az képünkön is látszik – fejjel szerezte meglehetősen lehetetlen szögből.

Endrefalvi Erik Urbancsok Ákos beadásából szinten fejjel szerezte két góljának egyikét (28′ és 67′).

4–0-nál volt egy kis kavarodás. A sarkadiak a félidő vége előtt lőttek kettőt (34′ Mező Jenő és 41′ Kovács István), így 4-2-re hozták az első 45 percet.

A szünetben történt egy kis elbeszélgetés a hazai öltözőben, amivel Sechna Gábor edző rendet tett a fejekben.

A történelem gyorsan ismételte meg önmagát. A második félidőt is hasonló góleloszlásban hozták a csűdiek 4-2-re.

Rafaj Roland Pecznik Péter bedobásából szerzett egy szerencsés gólt; a hátáról pattant az egyébként is a szerencsével hadilábon álló Sándor Csaba kapujába. Őt Viszkok, Endrefalvi és Urbancsok követte – a fentebb felsoroltak szerint – egy-egy góllal, majd Mező Jenő és Kálló József találataival alakult ki a végeredmény.

Végre egyben volt a csapat. Jól kezdtük a meccset, jól is játszottunk, jó ütemben jött a gyors gól. Végre jó helyzetben használtuk ki a helyzeteinket is. Mindez kellett ahhoz, hogy kiszakadjon a gólzsák. Ez a győzelem kellett ahhoz, hogy a jövő héten Szabadkígyóson mi legyünk kedvezőbb helyzetben, de nagyon necces lesz még így is”, fogalmazott Sechna Gábor a mérkőzést követően.

“Egy lépést most tettünk a bennmaradás felé, egy lépés még kell”, zárta összefoglalóját a csabacsűdiek trénere.

Csabacsűdi GyLSE – Sarkadi Kinizsi 8–4 (4–2)

Csabacsűdi GyLSE: Rohony Márk – Sovány Pál, Viszkok Csaba (59′ Jelen Szebsztián Szilveszter), Viszkok Dániel (59′ Kiss Gábor), Pecznik Péter (64′ Gerhát Krisztián) – Urbancsok Ákos, Rafaj Roland, Kasik Márk, Sándor János (59′ Mojzsis Martin) – Bakró Géza, Endrefalvi Erik (Pecnyik Gábor). Edző: Sechna Gábor

Sechna Gábor: Egy kisebb periódust leszámítva jó játékkal győztünk. Gratulálok a csapatnak.

A cikk írója az Akácember díszlettervezőjét, Egyed Zoltánt interjúvolja a 2022. május 2-i olvasópróba szünetében

Tessedik munkássága lenyűgözte az Akácember díszlettervezőjét

Baráth Barna a Vasas Elleni országos bajnoki döntőben

Baráth Barna országos bajnok a Rátgéber Akadémia U14-es csapatával