in ,

Zéró alvás után Viszkok Dani lőtt két gólt, megye egyben folytatja a Csabacsűd

A cikk szerzője és Viszkok Dani
A cikk szerzője és Viszkok Dani (by Selfie BAAR)

Rendhagyó tudósításunk kezdete még péntekre, egy, a Liget Wellness és Konferencia Hotelben rendezett esküvőre nyúlik vissza, ahol Viszkok Dani reggelig tartó szolgálatot teljesített, jelen sorok írója pedig vendégeskedett. Az este folyamán egy tucatszor mondtam Daninak, hogy menj már haza, holnap legalább 1 pont kell a Csabacsűdnek!

Másnap, május 28-án, szombaton élet-halál harc várt a Csabacsűdi GyLSE játékosaira – ahogy Sechna Gábor edző jellemezte – a szabadkígyósi katlanban. A ki-ki mérkőzés tétje nem volt kisebb mint az, melyik csapat folytathatja a következő szezonban a megyei első osztályban. Ahogy azt Sechna Gábor néhány mérkőzéssel ezelőtt elárulta, mindenképp szerették volna elkerülni ezt a helyzetet, mert a Szabadkígyósi SzSC otthonában még a felsőházi csapatoknak is kínkeservesen kellett megküzdeniük a pontokért.

“Nem lehet”, mondta Dani mindig, aztán egyszer, amikor épp egyedül lövettem volna egy fotót Baksi Selfie Baarjával, “beletrollkodott” a fotóba. Ezt a képet kérem, mondtam, hátha jó lesz még valamire.

A remény gyorsan beteljesedett, a megye I. osztály alsóházi 10. fordulójában szombat reggel 10 órakor kezdődött Szabadkídyósi SZSC – Csabacsűdi GyLSE mérkőzésen Dani két gólt lőtt.

A 15. percben a hazaiak szerezték meg a vezetést Ökrös Dávid révén. Kilenc percre rá Viszkok egyenlített. 1–1-gyel zárult a félidő. Ha így fejeződik be a mérkőzés, akkor a Csabacsűd a jelenlegi osztályban folytathatta volna.

Két perccel a második játékrész kezdete után a szabadkígyósiak Sebestyén Máté találatával visszavették a vezetést, ami a hazaiak számára jelentette volna a biztos bennmaradást. Így maradt ez a 66. percig, amikor Endrefalvi Erik egalizált. Ez ismét a csabacsűdiek számára jelentette volna a megye egy folytatását.

Hét perc múlva Viszkok 25 méterről a felső sarokba lőtt egy olyan szabadrúgásgólt, hogy – Gazsó Péter egyesületi elnök szavaival élve – Szabadkígyóson még mindig tapsolnak.

A 85. percben Viszkok utolsó emberként egy lerántással taktikai szabálytalanságot követett el, ezért a 85. percben megkapta a megérdemelt pihenésre szóló utalványát, egy megérdemelt pirosat Fekete Zoltán játékvezetőtől.

A mérkőzés hajrájára jellemző, hogy míg az első félidőben egy sárgát osztott ki a játékvezető, addig az utolsó harmadba hat sárgát és egy pirosat.

A szombat délelőtti eredmény alapján a Csabacsűdi GyLSE ősztől a megyei első osztályban folytathatja.

Szabadkígyósi SZSC–Csabacsűdi GYLSE 2–3 (1–1)

Szabadkígyós, 60 néző. Vezette: Fekete Zoltán.

Szabadkígyós: Dolezsán – Magyari, Ancsin, Frankó, Maglóczki, Alb, ifj. Szabó (Molnár M.), Faragó, Mohácsi (Matuska), Sebestyén M. (Lászk), Ökrös. Játékos-edző: Szabó Zoltán.

Csabacsűd: Rohony – Bakró, Pecznik, Sovány, Endrefalvi, Viszkok D., Rafaj, Sándor (Mojzsis), Urbancsok (Gyurik), Kasik, Kiss G. Edző: Sechna Gábor, Kiri Mihály.

Gólszerző: Ökrös (15.), Sebestyén M. (47.), ill. Viszkok D. (25., 73.), Endrefalvi (65.). Kiállítva: Viszkok D. (85.).

Papp Laci bácsi kerékpárral érkezik a vajdás öregdiákok éves közgyűlésére 2022. május 7-én

Laci bácsi 103!!!

Ünnepel a bronzérmes Szarvasi FC 1905 az Okánnyal vívott zárómérkőzés után

Nehéz kezdés után bronzzal zárta az idényt a Szarvasi FC 1905