Menu
in ,

Kihozta a maximumot a szezonból a Hunyadi

Dernovics Tamás gólt érő egyéni akciója

Dernovics Tamás gólt érő egyéni akciója (Fotó: Babák Zoltán)

Végjátékához érkezett a Békés megyei másodosztály “A” csoportjának 2021/2022-es küzdelemsorozata, aminek 25. fordulójában a Hunyadi a Dévaványát fogadta.

“Az idén megerősödött a megye kettő”, mondta Boér Zsolt edző a szombati mérkőzés után. Ide került a Végegyháza, Mezőmegyer, Mezőhegyes, a MÁV és Mezőkovácsháza is. Akkor úgy gondolta, elégedett lesz, ha a 7. és a 10. hely között végeznek. A télen a szentandrási alakulat az ötödikként zárt. Megjött az étvágy, és már az első hétben való végzést tűzték ki célul.

“Ezzel a győzelemmel nagyot léptünk a célunk felé, ami szerintem erőn felüli ettől a csapattól. Már csak az utolsó fordulóban kellene megtartanunk Kunágotán az ötödik helyet. Ennél többet nem lehetett kihozni. A három dobogós anyagilag és játékosállományban is a mezőny többi tagja előtt áll.

Ha meglesz az ötödik hely, akkor mi megnyertük a saját bajnokságunkat”,

fogalmazott a Hunyadi trénere.

Nem sok hiányzott hozzá, de Virág Imre ezen akciójából nem született gól (Fotó: Babák Zoltán)

A mérkőzés első gólját Tasi Kristóf készítette elő. Átvitte vagy négy emberen a labdát, beadása megpattant egy védőn. Sztricskó Botond egyből a kapu előterébe továbbította, ahol Virág Imre levette, és a mielőtt Szász Dávid rámozdulhatott volna, a hálóba továbbította (38′ 1–0). A félidő 1–0-lal zárult.

Az 46. percben visszajöhettek volna a vendégek a játékba. A hazaiak kicsit bealudtak, Balogh Martin felett átszállt a labda, Dernovics Tamással próbálták szerelni a ványai támadót, de csak szabálytalanul sikerült. Mindezt a tizenhatoson belül. Buzás Bálint bravúrja kellett ahhoz, hogy a vendégek ne egyenlítsenek.

A második gólt egyéni akcióból Dernovics Tamás szerezte. Balhátvéd pozícióból a kapuig vitte, lövése a kapusról elé pattant, amit másodszorra már a hálóba küldött (69′ 2–0).

Tasi Kristófot itt csak szabálytalanul sikerült szerelni (Fotó: Babák Zoltán)

A harmadik góllal feltette a koronát a teljesítményére Tasi Kristóf. 20-22 méterről lőtt hatalmas gólt (90′ 3–0).

Az utolsó öt percben játéklehetőséget kapott Lestyán-Goda Nándor, akinek első mérkőzése volt ez a felnőttek között.

Békésszentandrási HMSE – Dévavényai SE 3–0 (1–0)

Békésszentandrási HMSE: Buzás Bálint – Balogh Martin, Filyó Tamás, Kovács Norbert, Dernovics Tamás – Olasz István, Mochnács Gábor (85′ Lestyan-Goda Nándor) – Lós István, Tasi Kristóf, Sztricskó Botond (77′ Nemcsényi Bence) – Virág Imre

Jók: Dernovics Tamás, Tasi Kristóf, Mochnács Gábor, Olasz István

A mai színvonalas mérkőzésen egy jó ellenfél ellen győztünk, akinek megtöréséhez kellett Buzás Bálint bravúrja, amivel megfogta a 11-est. de úgy gondolom, hogy legalább két góllal jobbak voltunk. Megérdemelt győzelmet arattunk.

Fotó: Kepenyes Balázs

Exit mobile version