Menu
in ,

Kajak Eb: Keller Gergő 1 ezüst, 1 bronz, egy 6. hely, Opavszki Márk 1 ezüst

Keller Gergő a 7-es (alulról a harmadik) pályán a K1 200-asok rajtjánál

Keller Gergő a 7-es (alulról a harmadik) pályán a K1 200-asok rajtjánál

A hétvégén zajlott az Ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság Belgrádban, amin két szarvasi fiatal is nemzeti színekben képviselhette Magyarországot.

U23-asok között Opavszky Márk Fodor Bencével alkotott K2-es egysége 500 méteren ezüstérmes lett.

Keller Gergő utolsó éves az ifjúságiak mezőnyében. Ő három és fél órán belül háromszor szállt vízre.

Először Ozsgyáni Bencével K2 500-on Európa-bajnoki bronzérmet nyert.

Másodszor a K4-esek döntőjében ült hajóba 500 méteren. Féltávnál még az első négyben sem voltak, de a célba már a második helyen értek be, ezzel Gergő Európa-bajnoki ezüstérmes.

Két óra elteltével K1 200-on állt ismét rajthoz. Nem kezdett jól. Már az elején majd egyméternyi hátrányba került a mellette levő pályán végül a futamot, ezzel az Európa-bajnoki aranyat menyerő szerb versenyzőhöz képest. Gergő a 6. helyen futott be.

Exit mobile version