Menu
in ,

Rendbe tetették Ruzicskay György sírját

Ruzicskay György sírja Sárkány Magdolna önzetlenségének köszönhetően megújult

Ruzicskay György sírja Sárkány Magdolna önzetlenségének köszönhetően megújult (Fotó: Babák Zoltán)

A hír Terhesné Szekera Ilona által jutott el hozzánk, aki a szülők nyughelyét látogatva időről időre elment a festőművészéhez is. Az egyik ilyen alkalommal látta, hogy milyen szépen rendbe lett téve a sír, amin egy Szuhaj György által készített emlékmű áll. Abból, hogy a szomszédos nyughely – rajta Ruzicska vezetéknevekkel – szemmel láthatóan hasonló módon lett elkészítve, utánajárt, kinek köszönhető a gesztus.

Eljutott a kivitelezőig, Ábel Zoltán sírkövesig, akitől megtudta, ki bízta meg a munkával. Sárkány Magdolnával az utolsó pillanatban tudott beszélni. A képeken látszik egy kiásott sír. Sajnos a jótékony hölgy pár nappal a találkozásukat követően elhunyt. Néhány napja, július első hétfőjén Gyuri bácsi sírja melletti helyre temették. Ahogy amikor találkoztak, Terhesné Szekera Ilona itt is szeretné háláját kifejezni Sárkány Magdolnának nemes cselekedetéért.

Sárkány Magdolna nagyapja Ruzsicskay György első unokatestvére lehetett. Ha előkerülne a Gyuri bácsi által megrajzolt családfa, pontosabban lehetne tudni a rokonság fokát.

Ruzicskay György szarvasi születésű volt. Rokonai mind a mai napig itt élnek. A 60-as években kapta azt a csőszházat felújítva, amit ma Ruzicskay Alkotóházként ismerünk. Ettől kezdve a művész itt töltötte a nyarait, és kezdte el a néprajzi dolgok gyűjtését.

Terhesné Szekera Ilona 18 évig dolgozott ott. Többször leltározta, illetve készített elő kiállításokra anyagot. Ezalatt a 18 év alatt határon innen és túl ötvennél is több tárlat volt Gyuri bácsi műveiből. Ha személyesen nem is ismerte, úgy érzi, munkáin keresztül nagyon jól ismeri Ruzsicskay Györgyöt.

“Az én meglátásom szerint ő egy nagyon nagy művész volt”, jelentette ki, Terhesné Szekera Ilona. Véleménye szerint a művész nincs az elismerés olyan fokán, ami munkássága alapján megilletné.

André Salmon francia műkritikust idézi, aki azt mondta róla, hogy századunk egyik legjobbja.

Nehezen indult a pályája. A családja elszegényedett. Szülőházából, ami – rajta emléktáblával – a Kazinczy utca elején áll ma is (és éppen úgy árulják, mint Ruzicskay György szülőháza), a település szélére költöztek.

Gyuri bácsiról korán kiderült, hogy tehetséges. Bátyja, János révén rajzeszközökhöz, festékekhez jutott. Nagyváradon beiratkozott Baráth Móricz festőiskolájába. Egy katonatársának segítségével összegyűlt annyi pénz, hogy a müncheni akadémián tanulhatott. Ott készült az Amon Hertwebecht című sorozata, amit még nagyon sok követett.

Élete Szarvas, Budapest, Nagyvárad, München és Párizs vonzásában zajlott. Rengeteg kiállítása volt, egyszer Picassoval is kiállított. Képeit és néprajzi gyűjteményét a városra hagyta.

Korábban írtunk arról, hogy a művész feltűnt az akkori magyar divatdiktátor, Rotschild Klára köreiben is. Bár többen úgy tudják, hogy felesége, Horváth Etelka nem dolgozott, olyan információ is eljutott hozzánk, hogy Etelka néni Klára asszonynál volt adminisztrátor, innen a kapcsolat a divatdiktátor és a festőművész között.

Exit mobile version