Menu
in ,

Döntetlennel kezdte a szezont a Szentandrás

A Hunyadi gólját Tasi Kristóf szerezte

A Hunyadi gólját Tasi Kristóf szerezte (Fotó: Babák Zoltán)

A Békés megyei II. A osztály 2022/2023-as évadjának első fordulóján a Békésszentandrás Mezőmegyer csapatát fogadta.

Nyolc-tíz edzést követően először vezette csatába a Hunyadi játékosait Keresztes István, aki Boér Zsolt távoztával érkezett az egyesülethez.

A mérkőzés előtt simán kiegyezett volna egy x-szel, aki az ellenfelet ismerve az eredményt jónak minősítette, de ha a helyzeteikre visszatekintve a 90 perc egészét értékeli, akkor azt kell mondania, hogy egy megnyert meccset engedtek el. Mindkét csapatnak erőnléti problémái voltak, de hazai pályán föléjük kellett volna nőniük, mondta a Hunyadi mestere.

A negyedik percben egy tudatos taktikai elemből gólt is szerzett Szentandrás. Az egyetlen csatárnak, Tasi Kristófnak Virág Imre tolt előre egy labdát az üres területre. A csatár jól lépett ki a védők mögül, és ballal a hosszúba rúgta Kun Tamás mellett.

Ezt az előnyt egészen a 65. percig tartani tudták a hazaiak, amikor egy hosszú bedobást követően a labda a kapu előtt csorgott végig, amit az akkor alig 8 perce beállt Nyúl Gábornak csak be kellett passzolnia Buzás Bálint kapujába.

A Hunyadinak még voltak helyzetei, de gólt már egyik csapatnak sem sikerült elérni.

Békésszentandrási HMSE–Mezőmegyer SE 1–1 (1–0)

Békésszentandrás, 120 néző. Vezette: Sándor Gergő.

Békésszentandrás: Buzás Bálint – Dernovics Tamás, Tari Ferenc, Filyó Tamás, Gombár Erik – Jónás Zoltán, Virág Imre – Lós István (85′ Balogh Martin), Romhányi Roland, Szín Ákos (63′ Fodor József) – Tasi Kristóf. Kispad: Szécsi Rajmond, Olasz Imre, Sztricskó Botond
Edző: Keresztes István

Mezőmegyer: Kun – Barkász, Lehoczki (Papp Á.), Horváth B., Ulrich (Fehérvári), Vozár D., Miklya, Mazán, Kerekes, Balog K., Tóth G. (Nyúl). Edző: Nyúl Gábor.

Gólszerző: Tasi K. (4.), ill. Nyúl (65.).

Keresztes István: A helyzetek alapján egy megnyert mérkőzést sikerült x-re hozni.

Exit mobile version