Menu
in ,

Az idén négy diák vehette át a Szarvasért Alapítvány támogatását

A Szarvasért Alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve a 2022-es támogatottak

A Szarvasért Alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve a 2022-es támogatottak

Ahogy 2013 óta minden évben, úgy az idén is meghirdette azon diákoknak szóló pályázatát a Szarvasért Alapítvány juratóriuma, akik szeptemberben kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat. A sikeresen pályázók részére a támogatási szerződések átadására augusztus 29-én került sor a Civil Házban.

Az idén könnyű, egyszersmind szerencsés helyzetben volt a kuratórium. Négy pályázat érkezett, ezek közül mindegyik meg is felelt minden tartalmi és formai követelménynek, tájékoztatott Závogyán Judit, a Szarvasért Alapítvány kuratóriumának elnöke, így az idei néggyel immár összesen 45 fiatal továbbtanulásának elindításában tudtak segítséget nyújtani.

Arra a kérdésre, hogy miért “csak” négy jövőbeni hallgatót támogattak 2022-ben, Závogyán Judit elmondta, a pályázati kiírásának egyik komoly feltétele, hogy a diákoknak igazolniuk kell tanulmányi vagy sportversenyen elért eredményüket, de a járvány két éve miatt ezen lehetőségek száma jelentősen lecsökkent, ennek tudja be azt, hogy az idén a korábbiakhoz képest kevesebb beadvány érkezett.

Ezeknek a díjaknak a fedezetét rendszerint a “Bál a víz felett” elnevezésű rendezvényük biztosítja. Ez tavaly a vírushelyzet miatt elmaradt, az idén ehhez a bizonytalansági faktorhoz hozzátett a háború, így ismét hasonlóképp döntött a kuratórium.

A 2022-es támogatottak: Petrovszki Orsolya Ágnes, Nagy-Bobvos Noel Ferenc, Emődi Gréta Tímea és Tiba Alexandra

Szerencsére a támogatóik ebben a helyzetben is kitartottak mellettük. Számtalan magánszemély és cég állt kisebb-nagyobb összeggel az ügy mellé. Az idén a három legjelentősebb támogatás Szarvas Város Önkormányzatától, a Szarvasi Mozzarella Kft.-től és a Cool-Airconditional Kft.-től érkezett, valamint a kuratórium döntése alapján a Szarvasért Alapítvány a Szarvas város újratelepítésének 300. évfordulóján kapott díja mellé járó 200 ezer forintot is ide címezték.

Egy visszatérő kérése van a kuratóriumnak az általuk támogatott fiatalok felé: amennyiben úgy alakul a karrierjük, a sorsuk, hogy ők is tudnak segíteni az utánuk következőknek, legyenek szívesek, és tegyék meg.

És akkor az idei négy fiatal, aki pályázatával kiérdemelte a Szarvasért Alapítvány támogatását:

  • Emődi Gréta Tímea a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Kereskedelem és marketing szakán,
  • Nagy-Bobvos Noel Ferenc a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Általános orvosi szakán,
  • Petrovszki Orsolya Ágnes a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító szakán,
  • Tiba Alexandra a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kereskedelem és marketing szakán folytatja tanulmányait.

A fiatalok már jelezték, hogy amennyiben a Bála a víz felett jövőre megrendezésre kerül, számíthatnak rájuk a szervezésben, illetve a lebonyolításban.

Exit mobile version