Menu
in ,

A zsűri nagydíjával tért haza New Yorkból Frankó Dorottya

Frankó Dorottya a zsűri különdíjával tért haza New Yorkból

Frankó Dorottya a zsűri különdíjával tért haza New Yorkból (Fotó: Babák Zoltán)

Frankó Dorottya Szabados-Tóth Gábornál kezdte zenei tanulmányait klarinét szakon. Középiskolába a kecskeméti Kodályba járt, majd Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán szerzett előadóművész diplomáját. Jelenleg ugyanitt a tanári szak utolsó félévét kezdi, illetve most kezd zeneiskolában tanítani.

Dotti elvitte Szarvas hírét az Amerikai Egyesült Államokba, ahol két nemzetközi versenyen vett részt. Az egyiken, amit Atlantában rendeztek, harmadik helyet érdemelt.

A másik, kifejezetten fiataloknak kiírt versenyen száz százalékos teljesítményével a zsűri nagydíját érdemelte ki. Erre a versenyre online előadással lehetett nevezni. Húsznál több ország több ezer, az amatőröktől a profikig terjedő tudású ifjú zenésze indult több kategóriában.

Dotti az online versenydarab, Lefebvre: Fantaisie-Caprice-ához kísérőnek Zentai Katalint kérte meg.

Frankó Dorottya a The DiMenna Centerben (Forrás Frankó Dorottya / Facebook)

Maga a megmérettetés Manhattan 37. utcájában egy kifejezetten klasszikus zenének szentelt épületben volt. A The DiMenna Center for Classical Musicban elmondása szerint hatalmas, modern előadótermek vannak, mindenhol nagyon jó zongorákkal. A szarvasi lány kiemelte azt a kedvességet, ami az egész verseny alatt körülvette őket, a szervezők figyelme mindenre kiterjedt.

New Yorkban Meizl Ferenc Három bagatelljét adta elő, amivel annyira lenyűgözte a zsűrit, hogy a különdíjukat, a Grand Prize-t neki ítélték. Teljesítménye alapján meghívták a versenyt záró koncertre, ahol egy szólódarabot fújt.

Frankó Dorottya és korábbi tanára, Szabados-Tóth Gábor (Fotó: Babák Zoltán)

Párhuzamos életrajzok

Dottival Szabados-Tóth Gábor termében tanára jelenlétében beszélgettünk. Nevelőtanára elmondta, hogy 1975-ben ő volt az akkor frissen a Zeneakadémián végzett Maczák János első tanítványa. A sors érdekessége, hogy Maczák János pályafutásának utolsó két tanítványa az ő két korábbi növendéke Dotti, illetve Balla Fanni volt.

“Nálunk, klarinétosoknál is vannak iskolák, egy-egy karizmatikus tanár egy-egy iskolát képviselt, teremtett. Maczák János is ilyen volt”, mondta Szabados-Tóth Gábor.

Ő is ezt az iskolát képviseli zenepedagógusként és művészként is, ahogy a két tanítványa is ezt fogja folytatni. Ez az iskola, amit Szabados-Tóth Gábor csak Maczák János nevével azonosít, megállja a helyét egy ilyen népes nemzetközi versenyen, fogalmazott a Chován tanára.

Exit mobile version