Menu
in ,

Vidékbajnokságon bizonyítottak karátésaink

Szarvasi karatésok a vidékbajnokságon

Szarvasi karatésok a vidékbajnokságon

Négy arany, egy ezüst és három bronzéremmel igazolták a szarvasi harcművészek, hogy a vidék kiválóságai.

A szezon második versenyére Tiszaújvárosban került sor a hétvégén, ami a fővároson kívül működő csapatok seregszemléje, a II.Magyar Vidékbajnokság volt. Emlékezetes, hogy a sorozat éppen Szarvasról indult útjára 2019-ben Ruzsinszki György, a dél-alföldi régió vezetőjének kezdeményezésére, azonban a koronavírus sajnos megakasztotta a folytatást. Idén végre minden akadály elhárult, és a miskolciak jóvoltából megvalósulhatott az esemény, melyen 24 egyesület közel kétszáz vidéki karatésa vehetett részt. Szarvasról hét versenyző indult útnak kora reggel.

A küzdelmeket Müller Márton kezdte, aki két nyertes mérkőzéssel megszerezte csapatunk első aranyát.

Szinte egy időben lépett tatamira a másik küzdőtéren Bagi Ádám, aki ugyanígy tett, későbbi csapatküzdelmét is megnyerve száz százalékos teljesítményt nyújtott.

Neumann Fábián első versenyén tisztesen helyt állt, meg is szerezte a vezetést, de ellenfele fordítani tudott. Fábi egy fejrúgással visszahozta a meccset, de a végén sajnos újra hátrányba került. Második meccsén ellenfelét kontakt miatt leléptették. A harmadikban versenyzőnk jól hajrázott, de a végső győzelmet nem sikerült megszereznie, igy maradt a második hely.

Szebegyinszki Rita jó elsőkezes találatokkal és rákötött fejrúgásokkal hozta meccseit, amiknek eredményeképpen a dobogó tetejére állhatott.

Ruzsinszki Balázs 7:3 és 7:2 arányú győzelmekkel biztosította be győzelmét, behúzva ezzel a szarvasiak negyedik aranyát.

A juniorok között a két döntőbe jutó bátaszéki versenyzőtől ugyan kikapott Müller Péter és Kerti Kelemen is, de a vigaszági bronzérmet mindketten sikeresen gyűjtötték be.

Fiúcsapatunk 8-9 éves versenyző híján két emberrel állt ki, így 0:8-ról indultunk. Bagi Ádám nyerte meccsét, így az utolsó mérkőzésen múlt a csapat győzelme. Ruzsinszki Balázs szép találatokkal biztosította be vezetését, két pont előnyt szerzett, ám az utolsó pillanatban egy fejrúgást megítéltek ellenfelének, így a végső győzelem elmaradt.

Eredményeink:

  1. helyezett: Müller Márton, Bagi Ádám, Szebegyinszki Rita, Ruzsinszki Balázs
  2. helyezett: Neumann Fábián (8-14 éves csapat)
  3. helyezett: Müller Péter, Kerti Kelemen (15-18 éves csapat)

Versenyzőinket György Dániel Európa-bajnok segítette az edzői székből.

Ruzsinszki György

Exit mobile version