Menu
in

“Nemcsak a húszéveseké a világ” – a település szépkorúit köszöntötték Csabacsűdön

Molnár József köszönti Petyován Andrást, Csabacsűd legidősebb férfilakosát

Molnár József köszönti Petyován Andrást, Csabacsűd legidősebb férfilakosát (Fotó: Dr. Miskó Bence)

“Jó látni, hogy évről évre egyre többen fogadják el Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatának meghívását az immár hagyományossá vélt idősek napi ünnepségre”, üdvözölte a kultúrházat megtöltő időseket Gilanné Radványi Rózsa alpolgármester, a település szociális intézményének vezetője, a délután háziasszonya.

A köszöntések hosszú sora előtt a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör kedveskedett néhány dallal az asztalsorok mellett ülőknek.

“Az a legjobb, ha a beszéd rövid, a vastagkolbász hosszú” aranyszabályt követve Molnár József polgármester a szépkorúakat követően Bohrát Máriát, Örménykút frissen megválasztott, aznap hivatalába lépő polgármesterét köszöntötte. Megköszönte azt a szeretetet, amit szüleinktől nevelésünk során kapunk, az többi szépkorúnak pedig azt az élettapasztalatot, amit átadtak az utánuk következő generációknak.

Idősek napja alkalmából még a délelőtt folyamán személyesen köszöntötték Fügedi Pálnét, aki hétfőn, négy nappal az október 7-én esedékes 100. születésnapja előtt hunyt el. Az idősek ünnepén ott volt a település legidősebb férfija, Petyován András is.

“Nemcsak a húszéveseké a világ”,

búcsúzott Aradszky László népszerű slágerének két sorával a település vezetője.

Válkovszky Mihály elmondta, hogy a szlovák önkormányzat számára két kiemelten fontos korosztály van, a gyerekek, akik tanulják hagyományaikat, és az idősek, akik átadják ezeket. Ezeknek a napoknak az is a feladatuk, hogy megálljunk egy pillanatra, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy az idősek tisztelete a mindennapok része kell legyen. Az előtte szólókhoz hasonlóan a fiatalok-idősek tapasztalatátadó-tapasztalatátvevő kapcsolatának fontosságát emelte ki.

Iványi Gergelyné Ilike első kézből vallott korához való viszonyáról.

“Az öregség egy ajándék”

jelentette ki nyugalmazott pedagógus. Életében – a testétől eltekintve – most lehet először az, aki mindig is szeretett volna lenni. Nem bánja, hogy öregszik, szabaddá teszi, szereti azt, akivé vált, nem cserélné el az életét, és nem pörgetné vissza az idő kerekét. “Nem akarok örökké élni” jelentette ki, de amíg itt van, nem fecsérli az idejét olyasmikre, amik így kezdődnek, “mi lett volna, ha…” vagy azon izgassa magát, hogy mi lesz majd.

Aki a kor előrehaladtának elfogadásával küzd, mindenképp érdemes meghallgatnia őt (24:40-től).

Az idősek tiszteletére adott műsort a csabacsűdi óvodások, a Trefort Ágoston Általános Iskola Kis pacsirták citerazenekara és zenés előadás folytatta, majd a szépkorúak megvendégelése, és hosszú beszélgetések zárták.

Fotó: Miskó Bence

Exit mobile version