Menu
in ,

Erdei táboroztunk, mert jól esett

És valóban. Az erdei tábor hetében jó sok eső esett, de ennek ellenére a Gál Ferenc Egyetem Gyakolóiskola 1-2. osztályosainak jól esett eltölteni egy feledhetetlen hetet a Lauder Kempingben. Minden nap élmények sorával gazdagodtak.

Látogatást tettek a Körös- Maros Nemzeti Parkban. Az itt élő állatok megtekintése után látványetetésen vehettek részt, melyen a jávorszarvasok és a dámszarvasok a gyerekek tenyeréből fogyaszthatták a finomabbnál finomabb falatokat.

A HAKI- ban a halászmesterség rejtelmeibe pillanthattak be és a kifogott halakat kezükbe vehették és megcsodálhatták.

A Szarvasi Agrota Alcsired Kft szarvasmarha telepén azon túl, hogy szemügyre vehették a boci bölcsiseket és boci óvodásokat, egy szalmabála- gurító verseny keretében mérhették össze erejüket és gyorsaságukat a kislányok és a kisfiúk. A játékot a jól megérdemelt munka követte, bocietetés és almozás. A fáradságos feladat után következett a finom jutalom. Vendéglátónk a telepen megtermelt tejből előállított Mozarella sajttal kínálták a sok kis éhes szájat.

A gyerekek programja az Urbancsok tanyán kapcsolódott a tejtermeléshez. Ildikó néni bemutatta a gyerekeknek a régi idők tejtermékek előállításához szükséges eszközeit és azok használatát. Túrót hevítettek, kemencében sült lángost ebédeltek, csuhé bábot készítettek, valamint testközelből megtapasztalták a tanyasi élet minden szépségét.

Szabadidejükben a Lauder Kemping ultra modern játszóterét vették birtokba.

A tábor utolsó napja az eső ellenére mesésen telt. Meseolvasással, mesékhez kapcsolódó játékokkal emlékeztünk meg a népmese napjáról.

Itt a vége, fuss el véle,
Ó, de kár, hogy most már vége!
Nem akarunk suliba menni,
mert Gyakorlósnak itt még jobb lenni!

GY.P.

Exit mobile version