Menu
in

Kakuk Móni két regényét ismerhették meg a szarvasiak

Hegedűs Éva és Kakuk Móni a Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón

Hegedűs Éva és Kakuk Móni a Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón (Fotó: Babák Zoltán)

A könyvtár mindenkori kollektívája fontosnak tartotta azt, hogy az olvasóival megismertesse a hazai szépirodalom fiatal tehetségeit, mondta Molnárné Pető Beáta csütörtök délután a Városi Könyvtár olvasótermében, ahol a szarvasi születésű Kakuk Móni megjelent duplaregényét mutatták be.

Kakuk Móni első kötetét, a Holdvilágot 2008-ban írta; akkor ő 17 éves volt. Azóta verseket olvashattunk tőle, ez a második, illetve harmadik regénye, a Madeleine padlása és a Mit tettél, Demetriosz? című az idei Ünnepi könyvhétre került a boltokba.

Hegedűs Éva vállalta a háziasszony szerepet. Ebbéli mivoltában igyekezett interaktívvá tenni a beszélgetést, elsőként a sorsszerűségről alkotott véleményükről kérdezte a vele szemben ülőket, majd a köztük helyet foglaló édesapja is meg lett szólítva.

Kakuk Csaba elmondta, hogy Móni gyerekként nagyon sokat olvasott, de a film is nagy szerepet játszott az életükben. “Voltak olyan ikonikus alkotások, amiket százszor is megnéztünk együtt”, mondta. Gyermekírók antológiájában jelent meg rövidebb írása általános iskolás korában, majd újabbak és újabbak, emlékezett vissza Móni szárnybontogatására Kakuk Csaba.

“Kíváncsian figyeltük, mi lesz ebből.”

“A Holdvilág volt a nagy reveláció, mert az minden előzmény nélkül jött, nem következett abból, amiket előtte olvasott, hanem valami egészen más forrásból származó tudás táplálta”, fogalmazott lánya első kötetéről.

A Medelein padlása egy álomban fogant, ezt már az írónő árulta el a közönségnek. Ma is látja azt a padlást, nagy hatással volt rá, tudta, hogy egyszer nagy, egész életét befolyásoló szerepe lesz. A prágai padlás a 20. századon át ível, és köt össze több sorsot, míg a másik kötetben Demetriosz újra és újra megszületve keresi “élete” körforgásának okaira a választ.

A két kötetből Presits Tamás színművész olvasott részleteket, mígy Molnár Emma, a Chován növendéke gitárjátékával segített ráhangolódni arra a beszélgetésre.

Exit mobile version