in ,

Kontrollmérkőzések a karateakadémián

Szombat délelőtt húsz szarvasi karatés jött össze, hogy versenykörülmények között készüljön közösen a soron következő megmérettetésekre. Az összevonás másik célja a középhaladó fiatalok rutinszerzése, visszajelzés a technikáikról, akcióikról, reakcióikról. A program a két egyetemista már felnőtt válogatott kerettag, Frankó Dániel és Tálas Bendegúz küzdőgyakorlataival indult.

A ráhangolást követően a résztvevők a legnagyobbak küzdelmeiből tanulhattak, amik bővelkedtek a látványos akciókban: lábsöprések, tempórugások, beelőzések, és dobások mind szerepeltek a repertoárban. Ezután a létesítmény két versenytatamiján párhuzamosan elindultak a gyakorló mérkőzések, melyet az élversenyzők már edzőként, bíróként koordináltak. Instrukcióikat követve a fiatalok meccsről meccsre bátrabban és technikásabban küzdöttek, a délelőtt végére már igazi parázs küzdelmek zajlottak, egyre tisztább és pontosabb ütésekkel, rúgásokkal. A fiatalok fejvédőben karatéztak, ezzel is minimalizálva a sérülésveszélyt. Az esemény végén a résztvevők oklevelet, kétpontos Saman matricát és egy világbajnokról készült fotót kaptak kézbe a nagyok gratulációja mellett. Az extra meglepetés pedig a jól megérdemelt pizza volt, amit az előtérben fogyaszthattak el a megéhezett ifjú harcosok. A haladók a jövő héttől újra útra kelnek, először Boszniába az Energija Kupára, aztán pedig a Hungarian Openre utaznak, majd Szlovénia következik.

Szarvason november 26-án kerül sor az őszi Reménységek Tornájára, ezúttal új helyszínen, az Alkotmány utcai Sportcsarnokban.

Ruzsinszki György

Bány Bence megint rúgott egy hármast

Hetet gurított Szarvas a nagyszénásiaknak

Fotó: Gallicoop.hu

Baconos hosszúcomb sült sütőtökös céklával