Menu
in , ,

Az utolsó őszi mérkőzés hűen tükrözte az eddigi szezont

Magda Tibor akciójába vetődik a békési védelem

Magda Tibor akciójába vetődik a békési védelem (Fotó: Babák Zoltán)

Már az első félidőben eldönthette volna a mérkőzés sorsát a Csabacsűdi GyLSE szombaton, amikor a Békés megyei II. osztály “A” csoportjának 15. fordulójában a hasonló passzban levő Békési FC együttesét fogadta.

A 61. percben 10 főre fogyatkozott Csabacsűd. Krisán János Viszkok Csabát második sárgával küldte le a pályáról, miután megítélése szerint a hazai középhátvéd keményen vetett véget egy békési támadásnak. A játékvezető kiosztott egy sárgát a reklamáló Boér Zsolt edzőnek is.

A kihagyott hazai helyzetek megboszzulták magukat. A vendégek vezető gólja ezúttal nem az első játékrész utolsó percében jött, hogy demoralizálja a csapatot, hanem a 82. percben. A Rohony Márkról középre kijövő labdát Kardos Imre lőtte kapura, amit Szabó Ferenc a gólvonalról mentett, de érkezett Reszelő Tivadar, aki már nem hibázott (0–1).

Négy percre rá a csereként beállt Urbancsok Ákos kapott labdát, amit egyéni akciója zárásaként a 16-oson belülről kapura lőtt. Ezt már nem tudta Takács Máté elérni, egyenlített a Csabacsűdi GyLSE.

Hazai szabadrúgás következett volna, amikor Krisán János egy percet sem hosszabbítva lefújta a mérkőzést. Ezt szóvá is tette az csereként beálló Boér Zsolt. Ezért a járékvezető korábbi sárgáját becserélte egy pirosra.

A mérkőzés képét nem tükrözte a hat-nyolc sárga, és a pirososok száma. Nézőként egy teljesen élvezhető játék folyt a pályán szándékos és durva szabálytalanságok nélkül. A játékosokra inkább a hidegben merevedő izmok jelentettek veszélyt, mint az ellenfél. Sérülések és húzódások miatt, valamint a kilenc csere miatt is elég sokat állt a játék, ezért is tette szóvá Boér Zsolt a mérkőzés korai lefújását.

“Ebben a mérkőzésben benne volt az egész évünk”, fogalmazott Boér Zsolt a mérkőzést követően, célozva atta, hogy a kihasználatlan helyzetekkel rendszerint megnehezítik a saját dolgukat.

Csabacsűdi GyLSE – Békési FC 1–1 (0–0)

Csabacsűd, 40 néző. Vezette: Krisán János.

Csabacsűdi GyLSE: Rohony Márk – Kiss Gábor, Szabó Ferenc, Viszkok Csaba, Varga Tamás, Gerhát Krisztián (85′ Boér Zsolt) – Kasik Márk (72′ Styecz Dániel), Sándor János, Király András – Magda Tibor (80′ Pecnyik Gábor), Jelen Szebasztián Szilveszter (60′ Urbancsok Ákos). Cserék: Kugyela Kristóf, Farkas Zsombor, Rétes Roland. Játékos-edző: Boér Zsolt

Békési FC: Takács – Medve, Római T., Minya, Székely (Kis J.), Kardos, Római J. (Reszelő T.), Mracskó (Kovács L.), D. Nagy, Novodomszky (Laukó), Balázs (Antal). Edző: Fekete Mihály.

Boér Zsolt: Szerettük volna győzelemmel befejezni az őszi szezont, és visszakapaszkodni a középmezőnybe, de nem sikerült. A kiállítás után örülök az egy pontnak, de most ismét hátrafele is kell tekintgetnünk. Nehéz eldönteni, mi a reális cél, az ötödik hely vagy a bentmaradás.

Jók: Kiss Gábor, Kasik Márk, Magda Tibor, Szabó Ferenc, Varga Tamás

***

A csoport másik mérkőzésén a Hunyadi MSE-t a Mezőberényi LE fogadta.

Mezőberényi LE–Békésszentandrási HMSE 4–2 (3–1)

Mezőberény, 30 néző. Vezette: Krecsméri Milán.

Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth J., Tóth Cs. (Buczkó), Kovács Gy., Durkó, Székely (Kéki), Burai Zs. (Jónás), Hoffmann (Kanó), Adamik, Stibán. Edző: Benyovszki Róbert.

Békésszentandrás: Wéber – Erős, Olasz István, Filyó, Szín, Fodor (Tari), Olasz Imre, Lós, Jónás Z. (Sztricskó), Tasi K., Romhányi. Edző: Keresztes István.

Gólszerző: Durkó (17., 45., 46.), Fazekas (38.), ill. Szín (18., 79.). Kiállítva: Benyovszki Róbert (70.), Stibán (78.), ill. Olasz István (78.).

Nem hozott magas színvonalat az első félidő. Az első negyedóra múltán szerzett hazai gólra hamar érkezett a válasz is. A folytatásban a küzdelem dominált, mindkét kapu előtt voltak gólszerzési lehetőségek. Egy jogos büntetőből szerzett ismét vezetést a Berény, az előnyét pedig a szünet előtt tovább növelte a megingó vendégek ellen. A második félidő is hazai góllal indult, ami le is zárta a meccs érdemi részét. A folytatásban alacsony színvonalú játék folyt, a mezőnyben sok szabálytalansággal. Az utolsó húsz percre teljesen kicsúszott az irányítás a sípmesterek kezéből, ennek a hozománya lett a három piros lap. A végén pedig szépíteni tudott a Szentandrás. (B. L.)

Exit mobile version