Menu
in ,

Az U7-es focisták edzésére is benézett a Mikulás

Ebben a pillanatban toppant be a Mikulás a Szarvasi FC 1905 U7-eseinek edzésére

Ebben a pillanatban toppant be a Mikulás a Szarvasi FC 1905 U7-eseinek edzésére (Fotó: Babák Zoltán)

Rendhagyó edzést tartott tegnap a Szarvasi FC 1905 U7-es csapatának Somogyi János edző, és segítője, Lénárt Ferenc, a felnőtt csapat kerettagja.

A tréning második felében a gyerekek a szülők ellen játszottak egy mérkőzést. A fiatalok elhúztak vagy öttel, de az ősök összeszedték magukat, és visszajöttek két gólnyira, amikor a csarnokba betoppant a Mikulás.

Az edzésnek ez természetesen az azonnali végét jelentette. A Mikulás maga köré ültette az U7-eseket, és mindenkinek egy-egy édességgel rendesen megtömött zsákot nyomott a kezébe.

A közös fotózkodás előtt még letesztelte, hogy tudnak énekelni a srácok, vélhetően azért, hogy szurkolóként mennyire tudják majd buzdítani a Szarvasi FC 1905 felnőttcsapatát az NBIII-ba jutásért vívott mérkőzésen.

Exit mobile version