Menu
in

Ardai Virág és Patay Sára meghívást kapott az U14-es korosztályos keretbe

Kohut Pál edző és két tanítványa, Ardai Virág és Patay Sára

Kohut Pál edző és két tanítványa, Ardai Virág és Patay Sára (Fotó: Babák Zoltán)

A Szarvasi Jégkorong Egyesület két igazolt utánpótlás-játékosa, Ardai Virág (Szlovák) és Patay Sára (Benka) a Csabai Farkasokkal megnyerte a 3×3-as Magyar Bajnokság keleti csoportjában az U14-eseknek kiírt korosztályos jégkorongbajnokságot.

A szabálykönyv szerint két középdöntő következik a keleti, a nyugati és a pesti divíziók között. 18 mérkőzésük volt eddig, a középdöntőben következik még 4. Ha onnan is tovább jutnak, akkor a Final Fourba kerülnek, ahol további két mérkőzés vár még rájuk. Ha ott legalább egyet megnyernek, akkor már biztosan érmesek, foglalta össze a szezon menetrendjét edzőjük, Kohut Pál.

A két lány ez eddigi mérkőzéseken mutatott teljesítménye alapján került meghívásra a korosztályos válogatottba. Virág a keleti csoportban vezeti a góllövőlistát, Sári pedig a jégkoronghoz való hozzáállása, illetve a tornákon mutatott teljesítménye miatt került a bő keretbe.

Csütörtökön lesz az az összetartó tábor, amin fel fogják mérni fizikai- és állóképességüket, játékintelligenciájukat. Jeges edzéseken kell bizonyítaniuk rátermettségüket, azt, hogy vadidegenekkel hogy tudnak összejátszani, illetve hogy milyen pozícióban, védő, center vagy valamelyik szélsőében a legjobbak.

A cél az a bő keret, amiből a későbbi U16-os csapat magját igyekeznek összeszedni, akik már nemzetközi mérkőzéseket is vívnak.

Arra a kérdésemre, miként szerettek bele pont ebbe az inkább férfiakra szabott sportba Virág elmondta, a játék gyorsasága, a gyors reakciók, a koncentráció fogta meg, Sára inkább szülői indíttatásra kezdett jégkorongozni. 8, illetve 5 éve űzik ezt a sportot.

Exit mobile version