Menu
in ,

Egy mérkőzést a végén kell megnyerni

Szombaton rendezték a 3. sz. régió D csoportjának U11 Országos Kosárlabda Bajnokság 6. fordulóját. A sportesemény helyszíne ezúttal is a Fő téri tornaterme volt.

A szolnoki csapat sajnos nem tudott eljönni a kiírt mérkőzésre, így csak egy meccset játszottak a gyerekek. A Szarvas GFE Gyakorló vegyes csapata a Vásárhelyi Párducok vegyes csapatával mérkőzött.

A meccsen az első perctől kezdve a Hódmezővásárhely csapata vezetett, a szarvasiak folyamatosan próbáltak felkapaszkodni és pontban közelebb kerülni az ellenfélhez, kisebb nagyobb sikerrel.

A félidőben 6 ponttal vezettek a vásárhelyiek (24-30).

A harmadik negyed elején a helyi csapat kicsit figyelmetlen volt, de a 6 perctől ismét küzdeni kezdett. Igaz, ez az eredményen még nem látszott, de sikerült a 4. negyedre annyira összeszedni magukat, hogy jelentős hátrányból tudtak az utolsó másodpercekben fordítani. Szépen passzoltak, védekeztek, és ami a legfontosabb, küzdöttek.

Balázs Barna 17 pontig jutott (Fotó: Babák Zoltán)

Szarvas GFE Gyakorló vegyes – Vásárhelyi Párducok vegyes 62-60

Szarvasi pontszerzők: Balázs Barna (17), Áchim Tamara (15), Szitó Zsófia (11), Gulyás Anna (5), Urbancsok Mihály (4), Krecsmarik Roberta (4), Baráth Nelli (2), Radics Hanna (2), Lestyan Krisztián (1), Bálint Ákos (1), Valicska Gréta (-), Bencsik Holli (-). Edző: Molnár-Vida Anna. Másodedző: Bata Zsolt

“Tudtuk, hogy csak egy meccset fogunk játszani, így arra kértük a gyerekeket, hogy ne tartalékoljanak az energiáikkal. Ezt nagyon szépen megvalósították. Főleg az utolsó negyedben, amikor 20 pontról fordítani tudtunk. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Nagyot küzdöttek. Ezt próbáljuk tanítani”, nyilatkozta a mérkőzést követően edzőjük, Molnár-Vida Anna.

Végezetül a szokásos felhívással fordult a szarvasi, illetve környékbeli szülőkhöz, gyerekekhez Molnár-Vida Anna edző, miszerint szeretettel várják minden olyan általános iskolás gyermek jelentkezését, aki kipróbálná ezt a sportot és szívesen csatlakozna a csapathoz. Ezt az alábbi telefonszámon vagy email címen lehet megtenni: +36305196319, email.

Exit mobile version