Menu
in ,

Keller Gergő lett az év fiú utánpótláskorú sportolója a Békés megyei szavazásán

Bátor György és Keller Gergő Ozsgyáni Bencével és edzőjével, Csamangó Attilával, aki egyben Doxy veje

Bátor György és Keller Gergő Ozsgyáni Bencével és edzőjével, Csamangó Attilával, aki egyben Doxy veje

Ünnepélyes keretek között adták át a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu hírportál által életre hívott Az év sportolója és Az év embere szavazás díjait kedden délután a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyában.

Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu hírportál főszerkesztője elmondta, Az év sportolója díjat negyvenhatodik alkalommal adták át. Az elismerést először 1978-ban nyújtották át, akkor közel 4700 szavazatot adtak le a lap olvasói. Később változott a megmérettetés szervezése, és azóta egy szakmai zsűri, illetve az olvasók is döntenek. Idén a közönségszavazás során csaknem 10 ezren voksoltak, ami azt is mutatja, hogy Békésben nagyon sokan érdeklődnek a sport iránt, sokaknak számítanak a kiváló eredmények, amelyekről mind a Békés Megyei Hírlapban, mind a Beol.hu hírportálon mindig örömmel számolunk be.

Az év sportolóit egy 47 tagú szakmai zsűri – sporttal foglalkozók és a sporthoz közel álló közéleti személyiségek – választották meg. A közönségdíjasokra a Beol.hu olvasói adták le voksaikat, a beérkezett közel tízezer szavazat alapján dőlt el az eredmény.

A 2022-es év Békés vármegyei fiú utánpótláskorú sportolója Keller Gergő kajakozó lett, aki a Kajak-Kenu Club Szarvas versenyzője. Keller Gergő edzője Bátor György. Gergő jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban melegvízi edzőtáborban vesz részt, így helyette szülei vették át a rangos elismerést.

Exit mobile version