Menu
in ,

Három csapatunk is jégre lépett a hétvégén

Az U10-esek küzdelme 2023. március 11-én Szarvason

Az U10-esek küzdelme 2023. március 11-én Szarvason (Fotó: Babák Zoltán)

Az U10-es korosztály vasárnap a szarvasi jégpályán játszotta utolsó mérkőzéseit ebben a bajnokságban. Ezen a hétvégén a Csabai Farkasok, a Goodwill Pharma Szeged és a Marosi Pengék csapataival mérkőzött meg a Szarvasi Jégkorong Egyesület apraja.

Sajnos betegségek miatt nem a legerősebb összeállításban, két sorral tudtunk játszani zömében 6-7 évesekkel. Köszönöm mindazoknak, akik vállalták a játékot úgy is, hogy éppen felgyógyultak.

Az első mérkőzésünk a Csabai Farkasok ellen volt, közönségszórakoztató szép játékkal magabiztosan győztünk.

Második összecsapásunk a szegediek ellen következett, akiknek a fizikai adottságai megijesztették a mi “törpéinket”. A második játékrészben teljesen kihajtva magunkat sikerült kiegyenlítenünk, de a vége előtt egy korcsolyáról bepattanó koronggal kikaptunk.

A harmadik meccsre a makóiak ellen a kevés sor és az előző összecsapás miatt fáradtan léptünk a jégre. Hiába volt az akarat, a lábak nem pörögtek, így sajnos kikaptunk.

A szabályok szerint utoljára ismét a Farkasokkal játszottunk, ahol két nagyon fáradt csapat találkozott. Szurkolóink kitartó buzdítására összekapták magukat játékosaink és sikerült győzelemmel zárni ezt a bajnokságot.

A Szarvasi Jégkorong SE U10-es csapata

A 2022-23-as U10 3×3 bajnokság 20 mérkőzéséből 16-szor győztesen hagytuk el a pályát, bebizonyítva, hogy a legkisebbekre nyugodtan alapozhatunk.

Köszönjük a szülőknek és a szurkolóknak az egész éves segítséget és támogatást!

Eredmények:
Szarvasi Jégkorong SE – Csabai Farkasok 11:4
Szarvasi Jégkorong SE – Goodwill Pharma Szeged 2:3
Szarvasi Jégkorong SE – Marosi Pengék 2:4
Szarvasi Jégkorong SE – Csabai Farkasok 9:0

Kapus: Gila Nimród
1. sor: Besenczy Simon, Kovács Lilla, Papp Balázs, Patay Réka
2. sor: Kovács Zsófi, Molitorisz Lilla, Tóth Luca

Hétvégén a Csabai Farkasokkal közösen indított csapataink középdöntő mérkőzései zajlottak.

Az U16 középdöntőjében öt szarvasi is helyet kapott a csapatban: Bánfi Péter (kapus), Budai Luca, Cziglédszky Barnabás, Csengődi Péter Keve, Petrovics Soma.

Mindhárom mérkőzésüket megnyerve, csak rosszabb gólarányuk miatt másodikként várjuk a középdöntő második körét.

Barnabás és Keve 4-4, még Luca és Soma 1-1 góllal járult hozzá a sikerhez.

Eredmények:
Veszprémi Jéglovagok – Csabai Farkasok 4:13 (1:3; 1:4; 2:6)
Lizards (Várpalota) – Csabai Farkasok 4:7 (1:4; 1:2; 2:1)
Pécsi Sportiskola – Csabai Farkasok 0:13 (0:6; 0:3; 0:4)

Sajnos az U14-es korosztályban nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást, nagy küzdelmek után lemaradtak a döntőről. Ennek ellenére jó teljesítményüknek köszönhetően

Ardai Virág és Patay Sára válogatott kerettag lett,

Patay Pannának pedig szurkolunk, hogy jövőre neki is sikerüljön bekerülnie a nemzeti csapatba.

Kohut Pál edző

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version