Menu
in ,

Karate: szarvasi sikerek Szerbiában

A szarvasi karateküldöttség Szerbiában.

A szarvasi karateküldöttség Szerbiában.

A hétvégén a szerbiai Csacsak városában került megrendezésre a délvidék egyik legnagyobb múltú és létszámú megmérettetése, az 52. Golden Belt. Az eseményen 20 ország közel 2.000 sportolója vett részt, az indulók között ott voltak a legnagyobb karatenemzetek válogatott sportolói: franciák, spanyolok,törökök, köztük a hétszeres Európa-bajnok olimpiai bronzérmes Ugur Aktassal.

A szarvasiak csapatbusszal indultak el először Újvidékig, hogy ott két nap alatt három edzésen részt vegyenek Zoran Jerkovics mesteredzővel, majd szombat reggel folytatták útjukat a célállomásra.

Versenyzőink közül ezúttal négy fiatal zárt éremmel. A sort Szebegyinszki Rita kezdte meg, aki első meccsét meggyőző fölénnyel nyerte és a döntőbe jutott. Itt folyatomatos adok-kapok után a végén vezette a mérkőzését, alig 3 másodperc volt hátra az időből, amikor is az utolsó pillanatban egy erősen részrehajló bírói ítélettel leléptették szerb ellenfelével szépen, így kategóriájának legjobb teljesítménye ellenére Ritának be kellett érnie az ezüstéremmel.

Kicsivel később Bagi Ádám következett. Fejrúgásokkal verekedte be magát a legjobb nyolc, majd a négy közé. Az elődöntőben is sikerült meglepnie ellenfelét kétszer is villámgyors lábtechinkáival, de a döntőbe jutásról sajnos lecsúszott, maradt az előkelő harmadik hely.

Bagosi Mariann uralva a távolságokat jó ütemben indított első kezes támadásaival szerezte meg pontjait mindhárom egyenes ági mérkőzésén, amivel a döntőbe jutott. Itt egy első kezes találattal megszerezte a vezetést, majd sikerült fejrúgással fogadnia ellenfelét, ami aranyat ért.

A napot Ruzsinszki Balázs fejezte be a kadetek között. Első meccsét 8 pont különbséggel idő előtt befejezte. A következő körben is jól kezdett, kétszer is tisztán talált, de hol mindketten pontot kaptak, hol szerb ellenfelének kedveztek a bírók. A mérkőzés felénél Balázs beleszaladt egy testrúgásba, ami megtörte a lendületét, így a fordítás nem sikerült, végül a szarvasi fiú a harmadik helyen zárt.

Ruzsinszki György

Exit mobile version