Menu
in , ,

Baráti társaságok mérkőzésén a Hunyadi hozta a kötelezőt

Az első félidő egyik ígéretes csabacsűdi helyzete.

Az első félidő egyik ígéretes csabacsűdi helyzete. (Fotó: Babák Zoltán)

Egy Békésszentandrás–Csabacsűd mérkőzést mindig érdekes nézni, miután a két, hasonló játékerőt képviselő csapat tagjai közös baráti társaságokkal a legváltozatosabb felállásban vegyesen játszottak, játszanak egymással és egymás ellen füvön, vagy teremben, így töviről hegyire ismerik egymás játékát. Közéjük tartozik a Békés megyei másodosztály 26. fordulójában szombaton lejátszott mérkőzés partjelzője, Zahorecz Soma is.

A Hunyadiból hiányzott vagy négy meghatározó ember, Szín Ákos, Bozsó László, vagy Tasi Kristóf. Főleg a hazaiak góllövő szekciója volt lyukas. Határozott és sportszerű meccs volt. Mindkét védelem gyorsan tisztázta a rájuk bízott támadókkal, hogy szeretik ők a művészeket nézni, de nem ilyen közelről. Kevés lapot kellet Wittner Józsefnek kiosztania, annak felét is fölöslegesen. Egy pirosat a Sovány Pál vezette védelemben szocializálódó Kiss Gábor húzott ki a játékvezető zsebéből, amikor utolsó emberként Romhányi Rolandot testtel lepattintotta a labdáról. Erről a testről jelen sorok írójának füle hallatára beszélte meg egy idősödő csatársor, hogy a 17-essel olyan ütközni, mintha falnak mennének.

A lefújást követően a Dévaványa elleni mérkőzéshez hasonlította a Csabacsűddel vívott küzdelmet Lós István, a Hunyadi játékos-edzője. Az első félidőben a vendégek most is több helyzetet sikerült kialakítaniuk. Erre válaszul a szünetben átalakította a felállást, és változtatott a taktikán: ő visszament középpályára, Bakró Gézát feltolta erőcsatárnak, Virág Imrét pedig a jobb szélre.

Ez a módosítás a végig jó akarathoz párosítva meghozta az eredményt is. Az 57. percben Balogh Martin szabadrúgásból a szétnyíló fejek között talált a hálóba. Rohony Márk tehetetlen volt (1–0).

A 64. percben Öpi tolta meg szépen és az ötös sarkáról a hosszúba lőtte Rohony Márk és a picit késve érkező védelem között (2–0).

Az első félidő játékát a Csabacsűdi GyLSE játékos-edzője, Boér Zsolt is kiegyenlítettnek látta, volt két-három helyzetük, de ennek ellenére azt látja, hogy 80 méterig jók, ott elfogynak, de a kapu onnan még 40-re van.

Békésszentandrási HMSE – Csabacsűdi GyLSE 2–0 (0–0)

Békésszentandrás, 120 néző. Vezette: Wittner József.

Békésszentandrási Hunyadi MSE: Buzás Bálint – Balogh Martin, Filyó Tamás, Kozák Balázs (83′ Szabó Máté), Sztricskó Botond – Szécsi Rajmund, Olasz István, Romhányi Roland (78′ Farkas Milán), Bakró Géza – Lós István (86′ Aszódi Levente), Virág Imre. Kispad: Wéber Csaba. Játékos-edző: Lós István

Csabacsűdi GyLSE: Rohony Márk – Kiss Gábor, Sovány Pál, Sándor János, Gerhát Krisztián – Király András (85′ Lénárt Zsombor), Mochnács Gábor (65′ Varga Tamás) – Kasik Márk, Urbancsok Ákos, Rétes Roland (46′ Pecnyik Gábor) – Mojzsis Martin (65′ Tari Ferenc). Kispad: Kugyela Kristóf, Gombár Attila, Boér Zsolt. Játékos-edző: Boér Zsolt.

Jók: Buzás Bálint, Balogh Martin (a mezőny legjobbja), Kozák Balázs, Filyó Tamás, Romhányi Roland, ill. Sándor János, Király András, Tari Ferenc

Lós István: Az első félidő hasonlóan zajlott mint a legutóbbi, dėvavànya elleni mérkőzésünkön, a Csabacsűd birtokolta többet a labdát, és helyzeteik is inkább nekik akadtak. A második félidőben változtattunk a taktikán, ami eredményesnek bizonyult. Ismét elégedett voltam a csapat akarásával.

Boér Zsolt: Mezőnyben jól adogattunk. Úgy gondolom, egy x-es mérkőzés volt, de 1–0 után már nem volt lehetőségünk, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Sajnos be kell látnunk, hogy az ellenfél 16-osáig vagyunk jó csapat, de onnan nincs bennünk több, hogy megnyerjünk egy ilyen mérkőzést.

Exit mobile version