Menu
in ,

A második játékrész öttalálatos volt

Pilán Márkó fejese.

Pilán Márkó fejese. (Fotó: Babák Zoltán)

A FC–Szeghalmi FC csapatát fogadta szombaton a Szarvasi FC 1905 a Békés vármegyei I. osztály 9. fordulójában.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A második játékrész elején vezetést szerzett a Szarvasi FC, majd egy fegyelmezetlenség következtében emberelőnybe is került, ami meghatározta a találkozó további menetét.

Szarvasi FC–Szeghalmi FC 5–0 (0–0)

Szarvas, 200 néző. Vezette: Tóth Imre.

Szarvas: Köteles – Palik (Zahorán), Polonszki, Pilán M., Pilán R. (Kovács Zs.), Zima (Csányi), Simon R., Magyar, Czvalinga (Truczka), Furár, Barna. Edző: Sajben Gábor.

Szeghalom: Vastagh – Takács, Vágási, Zsömbörgi, Marton (Kasza), Kiss L., Radics (Gál T.), Polonio-Guerreiro, Mészáros, Csikós L. (Komódi), Darányi. Edző: Oláh Ferenc.

Gólszerző: Pilán R. (49.), Czvalinga (65.), Simon R. (68.), Furár (89. – 11-esből, 91.). Kiállítva: Darányi (53. – második sárga lap), Kiss L. (88. – második sárga lap).

Jó: Magyar, Polonszki, Pilán M., Pilán R., ill. Mészáros.

Sajben Gábor: – Az első félidőben lassú ritmusú játékkal még nem sikerült feltörnünk a masszívan védekező vendégcsapatot. Sok sikert kívánok a Szeghalomnak.

Oláh Ferenc: – El akartuk halasztani a mai találkozót, nem véletlenül, ugyanis ezer sebből vérzünk, sajnos nem sikerült. Egy félideig tartott a beteg és sérült játékosaim állapota.

Kepenyes György

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version